Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Évfordulók - Enyedi Sándor: A Kolozsvári Magyar Színház 1925-ös bukaresti vendégjátékai

Színkörben folytatódott a magyar színház megkezdett évada; olyan helyen, ahol addig téli előadásokat nem tartottak, s olyan épületben, ahova nem engedték elhozni a színház saját díszlet- ér ruhatárát.

2 Azonban, ha Erdélyből ldtekintünk - a látvány máshol sem felemelő, az egykori Dél-Magyarországon, a Bánságból, a délszláv állam területéről azonnal kiutasították a magyar színészeket; a Felvidéken ugyan engedélyezték a játékok folytatását - de közel sem a korábbi feltételek között. 1920. áprilisi körlevelében - amelyet Janovics Jenő színészeihez intézett - nem hallgatta el a tragikus helyzetet, ezért kijelentette: „...Meg kell tehát mondanom fájó őszinteséggel: aki máshol biztosítani tudja az egzisztenciáját, azt hiú reménységek ne tartsák vissza elhatározásától, mert hiszen, ha a magyar színészet most még kilátástalan problémája meg is oldódik valamiképpen, olyan megoldás alig lehetséges, hogy a jövendő igazgató az egész mostani személyzet egzisztenciáját biztosítani tudja..." Viszont az igazgató állásfoglalása sokakat maradásra késztetett: „...az utóbbi időkben a magyar színház vezetése rendkívüli, emberileg alig bírható feladatokat rótt a vállamra, az tény, de nem olyan időket élünk, amikor kényelmi szempontokból szabad lenne megfutni a kulturális kötelezettségek teljesítése elől..."

3 Ádáz küzdelem kezdődött - az új történelmi helyzetben a folyamatosság biztosításáért, a fennmaradáséit. A megváltozott történelmi helyzet magát a színházat és a vezetőséget is a körülmények alapos mérlegelésére késztette - de az addig követett színházi gyakorlat bizonyos revíziójára is szükség volt. A kritikus vizsgálódás első konklúziója az volt, hogy a színház eddigi értékeinek a vállalása mellett ablakot kell nyitni a román drámairodalomra is: így került már az 1921-22-es színházi évad bemutatóinak sorába Victor Eftimiu Prometeusz c. drámája. Az 1921. szeptember 29-i bemutató több szempontból is jelentős: Eftimiu ekkor éppen a bukaresti Nemzeti Színház igazgatója, s műve egy évvel korábban a kolozsvári Román Nemzeti Színház műsorán szerepelt; de ott a diákság tüntetést szervezett ellene, és a darabot kifütyülte. A Magyar Színház közönsége viszont a szerzőt többször a függöny elé szólította, majd a magyar és román nemzeti színű szalaggal díszített babérkoszorúval tisztelte meg. A gesztus jelkép értékű volt; maga a szerző abban a szezonban két magyar darabot szeretett volna a közönség elé vinni: Lengyel Menyhért Tájfunját és Madách Az ember tragédiáját. Nem rajta múlott, hogy csak az első bemutató vált valóra - Eftimiu a következő évtizedekben haláláig a magyar színjátszás barátja maradt.

4 Kádár Imre és Janovics Jenő is oroszlánrészt vállalt a román színművek magyarra fordításában. S bár a román lapok egy része egyáltalán nem méltányolta a nyitást - a színház vezetősége folytatta az újítást, s hét év alatt a Kolozsvári Magyar Színházban 7 román szerző kilenc darabja került bemutatásra. Caragiale, Lucián Blaga, Sorbul, Manolescu és mások lettek ismert román szerzők a magyar színpad nézői számára. A bemutatásra került román darabok sorában különleges hely illeti meg Nicolae Iorga darabját, a Fatalitatea címűt, amelyet Bitay Árpád Apáról fiúra címmel fordított magyarra, s amelyet 1925. január 4-én mutattak be. A kritika szerint „A bemutató meleg siker és ünnepeltetés jegyében folyt le..."

5 A szerző illusztris, a kor Romániájának elismert koponyája - történész, s mellesleg a párizsi Sorbonne tanára. Mint tudjuk, később Románia miniszterelnöke. De ennél is fontosabb ekkor, hogy ugyanő a bukaresti Teatrul Popular (Népszínház) tulajdonosa is. A bemutató közvetlen következménye, hogy Nicolas Iorga - sokak számára meglepetést okozva - bukaresti vendégjátékra hívta meg a Kolozsvári Magyar Színházat. Az impériumváltozást követő években a színháznak szinte naponta kellett megküzdenie fennmara-