Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Színháztörténet - Enyedi Sándor: Ferenczi Zoltán erdélyi színháztörténete száz év után

Bayer József kritikai észrevételeinek megjelenése óta is majdnem száz év telt el. S ha vizsgáljuk, mi az, amit a későbbi nemzedékek létrehoztak - akkor Ferenczi Zoltán monográfiájának értéke csak növekedett az elmúlt évszázadokban. Azóta sem akadt színháztörténész, aki e szerző méltó versenytársa lehetne - legalábbis az erdélyi magyar színjátszás történetét illetően. Születtek értékes részmonográfiák; de az 1792 óta eltelt kétszáz év színháztörténetének nem akadt méltó feldolgozója. Ebben része lehet a történelem váratlan sorsfordulóinak is: 1919 után a színtörténeti források még az erdélyi magyar intézmények tulajdonában voltak, tehát hozzáférhetők voltak a kutatás számára; más lett a helyzet a második világháborút követően, de különösen az 1948-as államosítás után, amikortól a gazdag forrásanyag erdélyi része hozzáférhetetlenné vált, s az egykori jelentős - főleg az Erdélyi Múzeum Egyesület tulajdonát képező - forrásgyűjtemények sorsát csak sejteni lehet, de tudni nem. Tehát a történelem tragikus közbeszólása az utóbbi évtizedekben már kizárta annak lehetőségét, hogy egy korszerű, alapos, adatokban precíz, megbízható monográfia megszülessen. Az ötvenes évek óta sokan úgy idézték Ferenczi Zoltán színháztörténeti művét, mint a pozitivista történetírás mintapéldáját. Ferenczi műve valóban ugyancsak gazdag adatokban. Sőt olykor zsúfolt is, de ez mára már inkább szerencse: számos adat - a források megsemmisülésével - éppen e könyvnek hála menekült meg a végleges enyészettől. Ferenczi Zoltán feltevésünk szerint teljesen tudatában volt munkája erényeinek és hibáinak. Könyvének megjelenése előtt a következőket írta id. Szinnyei Józsefnek: „...E könyvben csak kézirat ca 5000 drb. van feldolgozva a lehető leglelkiismeretesebb gonddal, s hibák csakis részletekben lehetnek, melyek sokszor alig vehetők észre, ha ily kiterjedésről van szó az adatok felhasználásában. De ha több hely lett volna, még jobb s érdekesebb lehetne, mert a vége kissé zsúfolt. Össze kellett szorítani a dolgot..."

7 Ferenczi Zoltán művének megszületése előtt is születtek színháztörténeti munkák egy-egy vidék vagy város színháztörténetét számba vevő dolgozatok: Koltai Virgil: Győr színészete, K. Nagy Sándor: A váradi színészet története, id. Szinnyei József: A komáromi színészet története, Géresi Kálmán dolgozata a debreceni színjátszásról is ebbe a kategóriába sorolható. Ezek közül egyik sem mérhető Ferenczi művéhez, Bayer József: A nemzeti játékszín története és Váli Béla: A magyar színészet története c. könyve közül is csak az első az, amely Ferenczi művéhez hasonlítható. A múlt század utolsó évtizedére megszaporodtak a színházi számvetések, hiszen már több város dicsekedhetett százéves hagyománnyal. Náményi Lajos: A nagyváradi színészet története (Nagyvárad, 1898) vagy Liszka Béla kecskeméti számvetése (a kecskeméti állami főreáliskola 1897/98-as Értesítőjében) is ilyen munka. E számvetések legnagyobb hibája a szerzők többségének helytörténészi elfogultsága és a színház - mint művészeti aspektus elhanyagolása. Adatbázisuk lokális, csak a helybeli eredményeket vették tekintetbe, azt tárták fel; az összehasonlítás, a nagyobb összefüggések megragadásával adósak maradtak. Igaz, műfaji bizonytalanságukat a színháztörténetnek mint mdományágnak az elmaradottsága is magyarázza. Még nem kristályosodtak ki a kutatás, az adatok feltárásának és feldolgozásának színháztörténeti szempontjai, hiszen maga a tudomány, a színháztörténet hazánkban még gyerekcipőkben járt, s csak a következő évszázad elején került be a nyugat-európai egyetemek tanulmányozható stúdiumai közé. így nem csoda, hogy mai szemmel nézve ezek a dolgozatok száz évvel ezelőtt még szerény eredményeket hoztak. A kétszáz éves fennállását ünneplő erdélyi (kolozsvári) színjátszás múltjának sok-sok fehér foltja a bizonyíték;