Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Drámatörténet - Lázok János: A második bűn. Kísérlet Sütő András Káin és Ábel című drámájának értelmezésére

12. Bécsy 1978: 5. 13. „És parancsok az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz." (Mózes 2, 16-17) 14. „Teremte tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremte őt: férfiúvá és asszonnyá teremte őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon." (1 Mózes 1. 27-28) 15. Vö. Robert Graves-Raphael Patai Héber mítoszok. A Genezis könyve. Bp. 1969. Egy héber mítosz szerint „az Éden Kígyója a Sátán volt álcázott alakban: vagyis Szamáéi arkangyal" (Graves-Patai 1969: 71. 13/a pont). „Lucifer az Újtestamentumban a Sátánnal azonos (Lukács Evangéliuma 10:18, Pál apostolnak a korintusbeliekhez írt második levele 11:14), a Targum pedig [a Biblia arameus fordítása] Szamáellel azonosítja" (Graves-Patai 1969: 49, 8/4) A szerzők kommentárja szerint „a Szamáéi név - bár jelentését így adták vissza: »Isten Merge« valószínűleg Semai szíriai isten nevének eltorzult alakja. A héber mítoszban Szamáéi kettős helyet foglal el. Egyfelől »minden sátánok feje« másfelől »a legnagyobb fejedelem az égben« aki angyalokat és planetáris hatalmakat kormányoz". A Sátán (»ellenseg« elnevezés folytán alakja azonosult egy másik bukott angyal, Hélél ben Sáhár (»Lucifer, a Hajnal fia« alakjával, valamint a Kígyóval, aki az Édenben Ádám vesztére tört" (Graves-Patai 1969: 72, 13/l).»Más korabeli elképzelés szerint „Szamáéi külön világot szándékozott teremtem. Ez az elképzelés a gnosztikus »koszmokrator«-ral vagy »demiurgosz«-szal azonosítja". Vö. ezt a görög mitológia egyik teremtésmítoszával, amelyben a Mindenség istennőjét megtermékenyítő koszmokrator - Ophion vagy Ophionensz - szintén kígyó volt. (Graves-Patai 1969: 72, 13/1)» "Hélél ben Sáhár eredetileg a Vénusz bolygó volt, az utolsó büszke csillag, amely még dacolni próbál a napkeltével" [lásd még a román Luccafar »esthajnalcsillag« hangalaki hasonlóságát. A kommentált héber mítosz szerint „a teremtés harmadik napján Isten fö ark-angyala, egy Lucifer nevű kerub, a»hajnal fia« (Hélél ben Sáhár) az Édenben járkált csillogó ékszerekkel fölékesítve [...] Lucifer, akit Isten minden népek őrzőjévé tett meg, egy ideig szerényen viselkedett, de hamarosan eluralkodott rajta a gőg. »Felszallok a felhők és a csillagok fölé - mondotta -, trónusra ülők a Cefónon, a Gyülekezet Hegyén, és egyenlő leszek Istennel.« Amikor Isten látta Lucifer nagyravágyását, az Édenből alávetette őt a földre, onnan pedig a Seolba [= purgatórium]. Lucifer zuhanás közben úgy fénylett, mint a villám, de aztán hamuvá omlott, és most a szelleme szüntelenül vakon kószál a Feneketlen Verem mély homályában (Graves-Patai 1969: 48, 8/2, lásd még bővebben a 8/1, 8/3 és 8/4 kommentárokat is, i. m. 47-49). 16. Egy héber mítosz szerint az Úrral történő összeütközése után „Szamáéi a Kígyó alakját öltötte magára, boszszúálló módon rábeszélte az embert, hogy egyék a tudás fájáról, majd Évával Káint nemzette" (Graves-Patai 1969: 74, 14/a). A szerzők más elképzelést ismertetnek Éva megkísértésének körülményeiről. Ezek szerint „Szamáéi csak Ádám után szeretkezett Évával. Istennek eleinte az volt a terve, hogy Szamáéi kormányozza a világot. Szamáéi azonban meglátta a meztelenül és szégyenkezés nélkül szeretkező emberpárt: féltékenység fogta el, és megesküdött: »Elpusztitom Ádámot, feleségemmé teszem Évát, és akkor fogok igazán uralkodni. 17. A dráma elemzése szempontjából kulcsfontosságú „Második Bűn" kifejezés hapax legomenon: a dráma szövegében egyetlen helyen fordul elő, a második felvonásnak abban a közjátékában, amelyben Ábel és Arabella előtt Ádám és Éva mintegy újraéli-újrajátssza Édenből való kiűzetésük törtéhetét. (Sütő 1978: 181-187, vö. Graves-Patai 1969: 74, 14/b). 18. A görög mitológiának Homérosz műveiből megismert teremtésmítosza szerint a szerelem istene (Erosz/Phanész) hozta mozgásba a Világegyetemet (vö. Robert Graves: A görög mítoszok. Európa. Bp. 1981. I.: 36, 18/b és 18/1). 19. A drámából vett idézetek pontos helyét a továbbiakban zárójelben tüntetem fel a főszövegben, az idézet után. Az oldalszámok Sütő András: Három dráma (Kriterion. Bukarest, 1978) c. kötetére utalnak (Sütő 1978: oldalszám). 20. Vö. Graves-Patai 1969: 74, 14/b. Lásd még a 17. jegyzetet. 21. 1 Mózes 3, 7 és 11. 22. 1 Mózes 3, 9. 23. Töredékesen idézve 1 Mózes 1, 28. Nagybetűs kiemelés tőlem. 24. Töredékesen idézve 1 Mózes 3, 16. Nagybetűs kiemelés tőlem.