Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)
Drámatörténet - Lázok János: A második bűn. Kísérlet Sütő András Káin és Ábel című drámájának értelmezésére
A Káin, illetve Ábel szerepkörét fölvázoló két jelenetben kirajzolódik tehát - egyelőre még csak körvonalaiban - a feltétlen engedelmesség, illetve az ugyanolyan kizárólagos tagadás véglete. Előbb Ábel, majd Káin szerepkörében megfogalmazódnak azok a premiszszák, amelyek a kollektív tudat, majd az individuális öntudat abszolutizálódásának folyamatát indítják el. Végletekig feszített formájában mindkettő az embertárs képviselte érték föladásához s ennek következményeként a párkapcsolat (a közösség) megsemmisítéséhez vezetne, ha a dráma cselekménye során nem jelenne meg egy harmadik, válságmegoldó hatású modell: a tiltott gyümölcs egyidejű elfogadásának és elutasításának paradoxona. E paradoxon értelmezése érdekében előbb a dráma női főszereplőjének megjelenését, Arabella földre érkezésének körülményeit kell részletesen megvizsgálnunk, különös tekintettel Ábel már idézett szavaira, melyek kérdés formájában előrevetítik e szerepkör ellentmondásos lényegét: „Vajon ki vagy te, s miért küldött az Úr? Jókedvében küldött-e, vagy haragjában? Áldásnak vagy büntetésnek?" (Sütő 1978: 169) A válasz e kérdésekre „is-is" formában adható meg, Sütő András mítoszátköltésében ugyanis Arabellát az Úr jókedvében és haragjában küldi, áldásnak és büntetésnek szánja, miként az kétszeres közvetítésű üzenetéből kiderül: „ÁDÁM: Most halljátok! És monda az Úr a kerub szavaival: Éva lányom a tiltott szerelemben az emberi létet választotta, és az ember élete, mit örökkévalónak szántam, immáron véges lett. Egyedüli Istenetek voltam, és ti nem elégedtetek meg velem. Másikat is választottatok: testi szerelmet, ha ugyan nem helyeztétek azt fölibém. Többé nem nyúlok agyaghoz, sokasodjatok magatok. [... ] Legyen tehát másodistenetek a szerelem, kéz a kézben a halállal, ki általa teremtettem. Küldöm tehát fiaidnak Arabellát a démonok közül - és azé legyen, akit ő választ magának." (Sütő 1974: 165-166) Arabella tehát Ádám és Éva tiltott szerelmének következményeként jelenik meg a földi világszinten, oly módon, hogy a második nemzedék sors-alakulásában egyszerre szerez érvényt az eredeti teremtéstervet kísérő isteni áldásnak, illetve a tiltott gyümölcs megszerzését sújtó halált hozó átoknak. Választottjával együtt őt magát is halandóvá teszi a szerelemmel „kéz a kézben" földre küldött halál, 36 ámde a szerepköréhez rendelt termékenység-szimbólumok 37 érzékletesen jelzik: a halál révén csupán az egyedi lét válik végessé, maga az emberiség az Úr eredeti szándéka szerint, az általa másodistenné tett földi szerelem megújító hatalma okán - halhatatlan marad. Az első emberpár drámabeli történetéből csak elszórt jelzések és utalások alapján következtethetők ki az elmondottak, mindez azonban figurálisán kiteljesedett formában visszatér a mű tulajdonképpeni cselekménye során, az Ábel-Arabella, illetve a Káin-Arabella párkapcsolatban, majd legvégül a drámát lezáró testvérgyilkosság motívumában. II. A második felvonás nyitó jelenete Káin és Arabella kettőse, mely a figurális interpretáció érvényesülésének újabb iskolapéldája. Káin a tagadás kísértését személyesíti meg ebben a jelenetben, a lázadás angyalának szerepét életre keltve. 39 Az Éva szerepkörét kiteljesítő Arabella egyediségéből ez a kísértés életre hívja ugyan az individualitás igényét, ámde ez az igény itt, Arabella szavaiban még csak homályos hiányérzet formájában fogalmazódik meg, elsősorban Ábelhez fűződő kapcsolatának kiábrándult tagadásaként:
