Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)
Drámatörténet - Lázok János: A második bűn. Kísérlet Sütő András Káin és Ábel című drámájának értelmezésére
Az isteni hatalom első átruházása még lehetőség formájában sem tartalmazza az embertárs fölött gyakorolható uralkodás jogát: partneri mellérendelést, társuralkodói viszonyt állít fel közöttük, amelyet mintegy az Úrral együtt, az isteni hatalom részeseként gyakorolnak: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és HAJTSÁTOK BIRODALMATOK ALÁ, ÉS URALKODJATOK... " 23 Az újabb hatalom-átruházás azonban, amely az isteni átok utolsó szavaival az első bűn lázadását sújtja, felbomlasztja ezt az eredendő mellérendelést, és rájuk szabadítja a párkapcsolat hatalmi hierarchizálódásának rémét, Évának címezve, de mindkettőjük sorsát meghatározó érvénnyel: „...és epekedel a te férjed után, O pedig URALKODIK TE RAJTAD". 24 Az átok tehát mintegy a hatalom földi hordozójaként jelöli ki a férfit, hogy a párkapcsolatban átvegye e hatalom helytartójának szerepét. Ezzel az Úr már a kiűzetést készíti elő, a kiűzetés aktusában ugyanis beteljesíti az emberpár kezdeményezte szakítást. Ádám és Éva dőre rejtőzködési kísérletét: Ő maga rejtőzik el előlük véglegesen azzal, hogy eltávolítja őket az Édenből, az egyedi én-tudás és a kollektív tudat problémátlan egybelévőségének helyszínéről. Az átok kinyilatkoztatása az utolsó olyan isteni megnyilvánulás, amelyet még az eredeti közvetlertség jellemez. Ezt követően az emberpár előtt többé nem nyilvánul meg közvetlenül, visszavonul, és „rejtőzködő Istenné" (Pascal) válik, akinek szándékai, üzenetei már csak közvetítők révén jutnak el alattvalóihoz. 25 Az átok akkor és azáltal kezd hatni, amikor az isteni üzenet - a közvetlen kapcsolatból adódó korábbi egyértelműség helyett - eltorzul a közvetítés folyamatában, s ilyenformán az Úr akarata többféleképpen, akár teljesen ellentétesen is, értelmezhetővé válik. Sütő András mítosz-átköltésének alapvető leleménye, hogy az Úr akaratának ez a közvetett érvényesülése már a kiűzetés aktusában működni kezd. A drámában ugyanis a kiűzetést immár az isteni hátalom földi helytartójaként, a Második Bűn válságát kiteljesítve, Ádám hajtja végre. A tagadás kísértő angyala, Szamáéi ugyanis - mint ahogy erről már szó esett - másodszor is megjelenik Éva előtt, és újabb lázadásra csábítja: értelmezésem szerint ezúttal már nem az isteni hatalom mindenhatósága, hanem a férfira átruházott földi hatalomgyakorlás ellen. Voltaképpen az első bűn szituációja ismétlődik itt meg, azzal a lényeges különbséggel, hogy ez az újabb válsághelyzet következményeit tekintve az első bűn latens alternatíváját, a tiltott gyümölcs visszautasításának „forgatókönyvét" hívja életre. A Második Bűnnel Ádám és Éva immár nem az utólagos isteni tiltás, hanem az eredeti teremtésterv parancsát szegik meg, és Sütő András mítosz-átköltésében tulajdonképpen ezért - és nem az első bűn miatt - kerül sor kiűzetésükre. Az első bűn válsághelyzetében ugyanis a párkapcsolat megőrződik a lázadó Évával közösséget vállaló Ádám döntése nyomán - a Második Bűn válságában viszont páros magánnyá szakad Éva, illetve Ádám egymás hatását fölerősítő tragikus vétke eredményeképpen. Éva Második Bűne, újabb kalandja a lázadás angyalával egy olyan magatartásmódén körvonalait rajzolja ki, amelynek lényege a végletes tagadás, mindenféle hatalom teljes elutasítása. Tragikus vétke Ádámnak és a reá ruházott hatalomnak a hamis azonosítása, lázadó hűtlensége ugyanis nem társának, hanem az általa gyakorolt hatalomnak szól. A kollektív tudatot földi helytartójával azonosítva Éva mintegy kizárja magát belőle, beteljesítve ezzel az Úr hatalomátruházó átkát, párkapcsolatuk hierarchikus átrendeződését. Nem tekinthető véletlennek, hogy vétkére utólag rádöbbenve nem az egyenrangúnak kijáró megbocsátást, hanem az alattvalónak szóló büntetést kér, s bűnbánó szándéka - következményét tekintve - a párkapcsolat felbomlásával jár együtt: