Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Drámatörténet - Lázok János: A második bűn. Kísérlet Sütő András Káin és Ábel című drámájának értelmezésére

bibliai szövegváltozatban fellelhető: a halál ez, a teremtés aktusában létrehozott isteni ajándék, az élet ellentéte. A Második Bűn szankciója Sütő András írói leleménye: mítoszátköltésében az Úr átkát olyan motívummal egészíti ki, amely teljesen új elem a kanonizált szövegváltozathoz képest: „Örökkévalónak tűnik majd a pillanat, mikor egymás szerelmében alámerültök, de kékre fagyott orcával bukkantok föl majd a szenvedélyből, mit Éva lányom szabadított el Ádámmal, és folytatta a zöldszeművel, Szamáéi-Kígyóval. Legyen tehát másodistenetek a szerelem,

18 kéz a kézben a halállal, kit általa teremtettem."

19 (Sütő 1978: 165-166) Az élet-halál oppozíció így egészül ki a szerelem-féltékenység ellentétpárral, amely a Második Bűn döntéskényszeréhez rendelődik, az első bűn két alternatíváját tökéletesen leképező következményekkel. Ha féltékenységét legyőzve megbocsátana Évának, Ádám ebben az új válsághelyzetben ugyanúgy megmenthetné párkapcsolatukat, mint tette azt a tiltott gyümölcs elfogadásával az első bűn idején. Ha viszont féltékenysége erősebb Éva iránt érzett szerelménél, és ezért eltaszítja magától társát, összetartozásuk felbomlása a magányt hívja életre - az első bűn döntéskényszerének másik alternatíváját, a tiltott gyümölcs visszautasításának „forgatókönyvét". Ádám döntéséről közvetve értesülünk, a második fejezetnek abból a közjátékából, amelyben Éva előbb egyedül, majd Ádámmal együtt újraéli-újrajátssza kiűzetésük történetét Ábel és Arabella előtt: „ÉVA: Ma is hallom saját hangomat: Jaj, Ádám, vétkeztem. Űzz el engem életed világosságából. Elmegyek Napnyugatra, hogy ott szüljem meg az én gyermekemet, és ott várjam a halált. ARABELLA: Miért kellett elbujdosnod? ÉVA: Ágakat gyűjtögettem az Óceán partján, és kunyhót építettem. S amikor eljött a vajúdás órája, megiszonyodtam a magánytól, a Napot és a Holdat kértem, mikor kelet felé haladnak, küldjék el hozzám Ádámot. Akkor eljött Ádám, megbocsátott nekem, és arcomat simogatta, míg gyermekeimet a világra hoztam."

20 (Sütő 1978: 182) Ennek az utólagos bocsánatnak azonban már nincs válságmegoldó hatása - kiűzetésük után, a büntetésül kapott földi lakóhelyen Ádám és Éva csak ritka pillanatok erejéig képes felidézni - újrateremtem párkapcsolatuk megbomlott harmóniáját. (Semmiképpen sem tekinthető véletlennek, hogy e pillanatok egyben az emberi lét biológiai meghatározottságának csomópontjai: a születés, a párválasztás, a táplálkozás és a halál momentumai). A két válsághelyzet eltérő megoldása leginkább a helyszínek közötti eltérésben fejeződik ki: a megkésett bocsánatra Éva magányos bujdosásának és vajúdásának színhelyén kerül sor, ahová gyermekeik születésekor Ádám is követi elűzött-kitaszított társát. Sütő András mítosz-átköltésében ez a helyszínváltás maga a kiűzetés, amit - értelmezésem szerint - előbb Éva, utóbb Ádám is külön-külön, a rájuk törő magány formájában élnek meg. Ezt bizonyítandó szükségesnek tartom a sütői mítoszátköltés újragondolását más megközelítésből, egy új elvonatkoztatási szint keretében. A feltételezett törvényadó szint elvesztése: a kiűzetés Értelmezésem kiindulópontja tehát, hogy a cselekmény keretéül szolgáló két színhely - a paradigmatikus édeni, illetve a törvénybefogadó, paradigma-követő földi világszint sokkal inkább az emberközi kapcsolatok jellegének metaforikus tárgyiasulása, mintsem a szó elsődleges-szokványos értelmében vett helyszín Sütő András e drámájában.