Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Drámatörténet - Lázok János: A második bűn. Kísérlet Sütő András Káin és Ábel című drámájának értelmezésére

képzelhetők vele kapcsolatban, de épp a szerzőnek (vagy egy társadalmi rétegnek) a valóság ezen jelenségéhez való viszonya még bizonytalan". (Bécsy 1974: 223) Az előfeltételek harmadik változatának fölvázolásába a szerző az első kettőt is beleépíti, amikor megállapítja: „...líraian élhető át, és kétszintes drámában fejezhető ki az emberi benső »szerkezete« a belső valóság. [...] Az a küzdelem, amely egy emberi bensőben folyhat le, gyakran csak nagyon áttételesen jelentkezik az átélő objektív cselekedeteiben, illetőleg legfeljebb csak ennek a következményei láthatók objektíve. [+...] Mivel nem maga a benső gyötrelem, vagy nem maga a benső »harc« lesz objektíve látható, hanem ennek csak a következménye: ha a szerző ezt akarja megjeleníteni, a legadekvátabban kétszintes drámában teheti«. (Bécsy 1974: 223) Mindezek alapján Bécsy Tamás lényeges következtetést fogalmaz meg az újabb kori kétszintes drámák cselekményvezetését és szereplőit illetően: „Mivel e művek a világ egyegy szituációjáról [...] való víziók, látomások, vagy gondolatok kivetítései, az ezt hordozók nem jellemek, hanem költői képmások." (Bécsy 1974: 340) Az elemzésnek következésképpen figyelembe kell vennie azokat a lírai műnemre jellemző sajátosságokat, amelyeket Bécsy Tamás a következőképpen összegez: „Azokban a művekben, ahol a szereplők jelentések, lírai képmások, a művek alapvetően és sokat vesznek át a líra műnemére jellemző vonásokból, sajátosságokból. Amit ki akarnak fejezni, lírai élmény, mely abból a kényszerűségből, hogy a kifejezés csak időben tagolt módon történhet, lesz szekventált vagy diszkurzív. Az alapélményt lírai képmásokban és nem jellemekben fejezi ki. Szereplőik a lírai képmások módjára összefűzöttek, egymásba áthatolok." (Bécsy 1974: 342) Ezt a gondolatmenetet árnyalja tovább az a megfigyelés, miszerint a kétszintes modellt megvalósító újabb kori drámákban gyakran találkozhatunk olyan szereplőpárokkal, akik kettősségük révén fejezik ki egy adott jelentéstartalom ellentmondásos lényegét. Bécsy Tamás szerint ez az absztrakció újabb bizonyítéka a lírai műnemre jellemző lényegre törő stilizálásnak a kétszintes drámákban: „A »komplementarisan kiegészítő« nem lehet jellem, csak költői képmás." (Bécsy 1974: 341) (Itt csak jelzésszerűen utalhatunk arra, hogy a Sütődrámák főszereplő-párosaira messzemenően érvényes ez a megállapítás. E páros szerepkörök értelmezésében a komplementaritás elvének árnyal alkalmazása alapvető követelmény, nélkülözhetetlen módszertani kiindulópont.) A szereplőstniktúrának, illetve az egyes szerepköröknek ez az elvontabb, képletszerű fölépítése lényeges módosulásokat hoz létre a kétszintes dráma cselekményvezetésében is a konfliktusos, illetve középpontos modell drámáihoz viszonyítva. A Csongor és Tünde férfi főszereplőjének boldogságkereső útja - lényegét tekintve - reális emberi törekvést fejez ki, „törekvésének megjelenési formái azonban szükségszerűen több okból elvontak" - fejtegeti példaelemzésében Bécsy Tamás, „mert olyan eseményekkel, szereplőkkel kerül kapcsolatba, amelyek mind eme fő vágy és törekvés elvi útjánál bukkanhatnak fel, nem pedig olyanokkal, amilyenekkel egy reális életfolyamatban kerülne kapcsolatba. Nyilvánvaló, hogy ezek az események és szereplők összesűrűsödött csomópontjai, lírai képmásai valamilyen elvi tényezőnek, méghozzá azoknak, amelyek a fő vágy és törekvés megvalósulása kapcsán az emberi bensőben szükségszerűen felvetődnek. Ha egy szereplő ilyen eseményekkel és szereplőkkel kerül kapcsolatba, az ő - tág értelmű reagálásai sem lehetnek a szó formai értelmében reálisak". (Bécsy 1974: 251) Bár ezek a megállapítások a Csongor és Tündére vonatkoznak, érvényességük általános, s a következő összegzéssel együtt a kétszintes drámák cselekményvezetésének legfontosabb sajátosságait ragadják meg: „...az egész mű felépítése előre meglevő rendet, törvényszerűséget követ, s nem egy reális életfolyamatot, annak oksági törvényeivel és véletlensze-