Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

200 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF (AZ 1991. NOVEMBER 9-I KECSKEMÉTI EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI) - BEKE JÓZSEF: A Bánk bán-szótárról

Beke József: A BÁNK BÁN-SZÓTÁRRÓL „Polonius: Mi az, amit olvas, fönséges úr? Hamlet: Szó, szó, szó. Polonius: De a veleje?" (Shakespeare: Hamlet) A shakespeare-i aranyigazság mélysége a fordítás Arany-fényében ragyog felénk: olvassuk, halljuk a szót, ám értjük-e a lényegét? Mert a szó felszín csupán, melyen a figyelmetlen elsiklik, sőt könnyen félresiklik, sohasem veszi észre a belsejében rejlő igazság- és szépség-magot. Ez az ősi, finnugor eredetű szó: velő ugyanis valamikor belső részt, magot jelentett, de már a XVI. sz. közepétől, Heltai Gáspár óta átvitt értelemben is használatos: valamely kifejezés legfőbb tartalmát is értették rajta. Vitathatatlan, hogy az irodalmi mű szuverén és megbonthatatlan egység, hogy tökéletessége — legyen az bármilyen fokú — a rész-egész kohéziójában testesül meg, ilyenformán a rész sohasem lehet egyenlő az egésszel. Ám az is kétségtelen, hogy anyaga a nyelv, amely viszont szavakból áll, s mégiscsak ezek hordozzák a gondolat világosságát, az érzelem hevét, a szépség fényességét. Az írói szótár talán fölöslegesre vállalkozik, amikor szavakra bontja a művet, hiszen minek a katedrálist kövekre szedni? Valóban, minek? Minek — mindaddig, amíg szépsége töretlenül ragyog, amíg ki nem kezdi az idő, amíg sugárzása él. De amint fényét veszti, hatása elhal, és nem jut át az utókor emberének szemébe-lelkébe, bizony megvizsgálják elemeit alaposan. Amint az épületnél a tatarozást, úgy az irodalmi műnél a szómagyarázatokat a szükség kényszeríti ki. Persze a nyelv mégis más, mint a kő. A nyelv az emberiség legsajátosabb és legcsodálatosabb alkotása. Nemcsak anyaga lehet a műalkotásnak, hanem eleven kötelék is egyben, mely hordozza és közvetíti a szellemiséget téren és időn át: általa az ókori bölcsesség is hozzáférhető az évezredek távolán át a ma és a jövő embere számára is. A nyelv abban is sajátos jelenség, hogy mindig egyéni produktum is, nem csupán közösségi kapocs. Ebből a személyhez, alkotóhoz kötött voltából fakad az is, hogy idő múltával a nyelvi forma pontos tartalma elhalványulhat, kétségessé válhat, hiszen az egymást követő generációk sok-sok egyéni kifejezésmódja bizonyos elmozdulást hoz létre a nyelvhasználat egészében is. A szavak, a kifejezések születnek, élnek, virágzanak, majd elfelejtődnek és elhalnak. A kétszáz éve született Katona József kifejezésmódja, szókészlete is más volt, mint a mienk. S nemcsak azért, mert művész volt, hanem azért is, mert az eltelt öt-hat emberöltő alatt nyelvünk jelentősen megváltozott. Az sem elhanyagolható, hogy Katona igazi történelmi drámát írt, melynek cselekménye sok évszázaddal korábbi világba visz bennünket, így természetes, hogy szóhasználata saját koráéhoz képest is inkább régies, mint egykorú. Hogy itt tudatos archaizálásról van-e szó, vagy inkább csak a nyelvújítási harcoktól távol maradó Katona konzervativizmusáról, az további kutatásokat igényel, s ezekhez alapot szolgáltat a most elkészült szótár. Annyi már bizonyos, hogy a Bánk bán 2882 szavából 56-ot találtam meg a nyelvújítási szótárban,

1 de ebből következtetést levonni csak akkor