Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

200 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF (AZ 1991. NOVEMBER 9-I KECSKEMÉTI EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI) - HOWARD, ROGER (Colchester): A történeti drámáról és a Bánk bánról

azt az alaptézist, hogy egy történelmi dráma, már amennyiben sikerrel előadható színpadon, főként az „élő színház" részének tekintendő. Az „élő színház" kifejezésen pedig azt értem, hogy az adott dráma ahhoz a korhoz illeszkedik, amelyben bemutatják a színpadon, bármikor legyen is ez. Más szóval, egy történeti dráma történelmi témája kortárs problémának látszik a közönség számára — noha természetesen néhány fontos tekintetben nem az, és kortárs megjelenése mindössze látszat. Ennek oka pedig az, hogy a színpadon „minden a látszat", legalábbis az előadás végéig. Ugyanígy, a közönség a színpadon jelenkorinak látja azokat a darabban megjelenő egyéb történelmi elemeket, amelyek a drámaíró korából származnak, s amelyeket a darab nyelvezet, drámai forma, kulturális attitűdök és filozófiai gondolatok alakjában tartalmaz. Kézenfekvő, hogy egy irodalmár képes felismerni és azonosítani a drámaíró korának kultúrájához kapcsolódó elemeket, véleményem szerint azonban a közönségnek nem ez a dolga. És noha, hogy Brecht szavaival éljek, intelligens közönség nem teszi be a ruhatárba az agyát is a kabátjával együtt, mégis, a néző alapvető kötelessége az, hogy egy történelmi — vagy bármilyen másfajta — drámát a saját korára vonatkozó tapasztalatainak fényében szemléljen; más szóval jelenkori élményként kezelje, amely az aktualitás közvetlenségével hat. A közönség egy darab cselekményét — amíg a cselekmény tart — jelenbelinek fogja fel, olyan eseménynek, amely látszatában és valóságosan is a színpad terében és idejében, mint végtelen jelenben, állandó „most"-ban játszódik le. Az irodalmár szemében a történeti dráma hasonló, bár némiképp határozottabb módon tűnik kortársnak — egyéb tulajdonságai mellett —, hiszen szükségszerűen a jelenben olvassuk, a saját jelenbeli tudatunk segítségével. Ha tehát a történeti drámának szükségszerűen kortársnak, jelenkorinak kell lennie — sietve teszem hozzá, hogy csak e sajátos, mégis döntő fontosságú szempontok szerint — megmarad a kérdés: hogyan! Miként tűnhet jelenkorinak ma, 1991-ben egy 1815-19 között íródott, 1213-ban lejátszódott történelmi eseményeket feldolgozó dráma? Tegyük fel, hogy Katona drámáját 1991 -ben színpadra állítja valaki Angliában, méghozzá olyan rendezésben, amely lehetőleg teljesen „hű" akar lenni a darabhoz, amennyiben nemcsak a XIII. századi magyar történelmi eseményeket tükrözi, hanem talál olyan nyelvezetet is, amelynek segítségével egyben Katona gondolataiból és korának kultúrájából is közvetíteni tud valamennyit. Meggyőződésem, hogy az angol közönség szükségszerűen az 1980-as évek angol politikai történéseinek fényében látná a darabot; más szóval, a Bánk bán történetét és szereplőit a „Thatcher-éra" néven emlegetett korszakhoz viszonyítaná. Hiszen végül is ez az a korszak, amit épp most éltek át, és természetesen a saját tapasztalataik alapján fogadnák, próbálnák értelmezni az előadást. Persze elképzelhető, hogy az előadás után esetleg utánanéznének a magyar történelem és drámatörténet egyes eseményeinek, s akkor Katona művét már abban a kontextusban is értelmezhetnék. De egy egyetemes jelentőségre pályázó darab alapismérvei közé tartozik, hogy ismerős húrt pendít meg nézőiben, akárhol kerüljön is színpadra. Ami a szereplőket illeti, az angol közönség számára az erős akaratú, de indulatos nőuralkodó alakja lenne a legismerősebb, azé az asszonyé, aki a lojalitással kapcsolatos konfliktusok forrásává válik, aki, mint Gertrudis, szeretne „Törvényt kiszabni, és úgy lenni e'