Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

200 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF (AZ 1991. NOVEMBER 9-I KECSKEMÉTI EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI) - MÁRTON LÁSZLÓ: Bánk bán, a királyné megmentője

visszavonul a közélettől, s nem kíván semmi jutalmat, hacsak azt nem, hogy halálakor a király morzsoljon el szeme sarkában egy könnycseppet. BÁNK Ha majd akkor egy könnycsepp — úgy, ahogy most — megcsillan szemedben, felséges úr, akkor a szolgád nem hiába élt, s nem kell a sírján arany felirat. Ám ha magas értelmed úgy akarja, hogy nekem itt és most jutalmat adj, úgy engedd, hogy e drága kisfiúnak [mármint a megmentett Béla királyfinak — M. L.] akiért én is tettem valamicskét, kis kezét hadd szorítsam ajkaimhoz, hadd érezzem, hogy él, hogy ver a szíve! Grillparzer drámája természetesen nem erről szól. Én azokat a mozzanatokat emeltem ki, amelyek Katona Bánk bánjához képest a legidegenszerübben hatnak. Az Urának hü szolgája biztos kézzel megírt, minden ízében végiggondolt, kiegyensúlyozott színmű, amelyből a tragédia súlya sem hiányzik. Csakhogy a tragédia súlypontja egészen máshol van, mint Katonánál. Grillparzernek semmi affinitása nem volt a magyar közjogi gondolkodához, sem az abból fakadó (és éppen az 1820-as években új formát öltő) magyar sorsérzéshez; az ő figyelme az államgépezet belső konfliktusaira s az államhatalmat és az emberi lelket egyaránt fenyegető káoszra irányult. Az ő alaphelyzete: két össze nem illeszthető világ egymás mellé kerülése. Az egyik világ az állam és a társadalmi rend, esetünkben a magyar királyság, ahol a magyarok vagy kordába szorított alattvalók, vagy lázadó csürhe. Ebből a világból emelkedik ki Bancbanus: ő testesíti meg a rend és a fegyelem princípiumát. A másik világ a lélek útvesztője, amelyben éppúgy megjelenik az észtől vezérelt, kifinomult akarat, mint az elfojtott vágyak anarchiája. Előbbit a hangsúlyozottan maszkulin alkatú királyné, utóbbit a hisztérikus Ottó jeleníti meg. Négy szemből álló láncot látunk: a zendülő magyarokhoz kapcsolódik Bancbanus, őhozzá Gertrudis, Gertrudishoz Ottó; más kapcsolódás nincs a figurák között. (A majdani magyar Bancbanus-előadások rendezőinek nyomatékosan figyelmükbe ajánlom ezt a sémát.) Fentiekből következik, hogy a lánc két végéből — már csak a szélsőségek miatt is — hiányzik a tragikum. Ottó egyfelől, Simon és Petur másfelől nem tragikus figurák. Nem tragikus hősnő Bancbanus felesége sem, akit Eminek hívnak, annak ellenére nem az, hogy Grillparzer a kacérságnak egy árnyalatát is megpróbálta beléesempészni; ez csupán kiemeli Erni áldozat mivoltát, és azt, hogy van benne valami bábfigurákra emlékeztető, vértelen merevség. Tragikus szereplő kettő van a darabban, Bancbanus és Gertrudis, ám egyikük tragédiájából nincs átjárás a másikukéba, és igazából ez az, ami tragikus — ha úgy tetszik, a szó posztmodern értelmében is tragikus — Grillparzer művében. Egyikük tragédiája: feltétlen lojalitás az uralkodó és annak családja iránt, akkor is, ha ezek méltatlanok rá, sőt a legsúlyosabb személyes sérelmek okozói; a másikuk tragédiája: asszonynak lenni férfias akarattal és eréllyel, kifinomult és derűs társaséletre vágyni az államélet sivársága