Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

200 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF (AZ 1991. NOVEMBER 9-I KECSKEMÉTI EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI) - BÉCSY TAMÁS: „... oszlop módra állott..." (Újra az V. felvonásról)

külső viszonylatait tekintve éppúgy, mint tragikumát tekintve. Ám Melinda halálának holtteste behozatalával való demonstrációja sem változtat azon a tényen, hogy az V. felvonás ontológiai formáját, és így műfaját tekintve ebben Bánk helyzete és a körülötte alakuló erővonalak szerkezete éppen olyan, mint Endréé és az őkörülötte érvényesülő erővonalaké. Vagyis Bánk éppúgy passzív középpont, mint a Király; az erővonalak ő felé is mutatnak; ebben a vonatkozásban a legerősebben Myskáé Biberach vallomását illetően, illetve Melinda halála. Tiborénak a Királyhoz intézett kegyelemkérő szavai, miként Solomnak Bánk sorsát nagyonis megértő drámai vektora a Királyon keresztül Bánkot is érinti. Mindez azt is jelenti, hogy az első négy felvonásban drámai eszközökkel is rendelkező Bánk itt már eszköz nélkül marad, drámaelméleti — noha nem lélektani — értelemben passzív marad. Az elmondottak végső soron azt jelentik, hogy a drámai akciók irányát és a viszonyrendszer szerkezetét tekintve két „oszlop módra" álló középpont uralja az V. felvonást, a Király és Bánk bán. Az előzőekből talán világos lehet, hogy csak Bánk alakját illetően feltűnő ez; hiszen eddig cselekvő, konfliktust végigharcoló alak volt; most pedig ítéletre várván, passzív. Az első négy felvonás műfaja tehát magváltozott; a konfliktusos műfaj átváltozott középpontos műfajjá. Az ebből származó, oly sokak által észrevett zavar okának éppen ezzel, a dráma ontológiai formájával történő értelmezése talán bizonyíték lehet arra vonatkozóan is, hogy érdemes a drámának Hegeltől származó műnemi értelmezését felülvizsgálni. Az V. felvonás szükségességére többen rámutattak. Csak így, ezzel a felvonással lehetett megoldani egy királyné meggyilkolásának jogi, erkölcsi, lélektani stb. problémáját; hitelessé tenni a bán tragikumát; avagy érvényre juttatni azt a gondolatot, miszerint lehetséges valódi egységet teremteni a radikális tett és a nemzeti megbékélés gondolata között. Az V. felvonás szükségességét tehát a mű gondolati, eszmei, lélektani stb. értelmezésének keretében igazolták. A jogi, lélektani stb. értelmezések természetesen alapvető fontosságúak. Azonban hiába hangoztatták gyakran a különböző tartalmú lelki konfliktus — sőt: konfliktusok — meglétét, talán éppen azért, mert nem tudtak megszabadulni ennek a jellegzetesen 19. századi drámaelméleti fogalomnak a csapdájából. Mivel ezen elemzők szerint a konfliktus a műnem kulcsfogalma, nem is találhattak az említett zavar okára olyan magyarázatot, amely az összes értelmezést kielégítette volna. Márpedig a zavar oka a mű bármely értelmezésének esetében az, hogy az első négy felvonás műfaját tekintve konfliktusos, az V. pedig középpontos dráma. A mű tehát drámaelméleti értelemben dráma marad; a középpontos dráma is: dráma. De az V. felvonásban műfajváltás történik; és ez mindenképpen zavart okoz.