Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

200 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF (AZ 1991. NOVEMBER 9-I KECSKEMÉTI EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI) - WÉBER ANTAL: Katona József és a „gótikus" irodalom

Ebben a tekintetben — óhatatlanul — a drámaírók nem feltétlenül a legnemesebb anyaggal dolgoznak. Elegendő itt Katona saját adaptációira utalni, melyek elég szemléletesen mutatják az ilyen fajta hatás, ízlés, színi sémák jellegét. Ez ama preromantikus „gótikus" tartomány, mely a történelmi atmoszféra külsődleges elemeit felhasználva csinált rövidéletű, de nem éppen nyom nélkül elmúló divatot. Ám jeles művek esetén az ilyen körülménynek nincs igazán nagy jelentősége, gondoljunk Holinshed krónikájára vagy Bandello novelláira Shakespeare esetében. Am az sem mondható, hogy egy alkotási módot, az alapul vett téma karakterét ilyen hatások, források tudomásul vétele nélkül is értelmezni lehetne. Mármost a régebbi történeti tematikát, amely erőteljesen moralizáló vagy gondolati elemekkel terhelt volt, s alig törődött a jellemek hitelességével, ez idő tájt egy érzékletesebb, a néző szubjektivitásával is számoló, sőt arra apelláló ábrázolás váltja fel. Ennek a törekvésnek az esztétikai terminusai nálunk még alig ismertek, a megfelelő szakkifejezéseket német traktátusokból kell kölcsönözni. A Rostában például ama ritka erény dicséretéről olvashatunk, miszerint a Bánk bán a históriai tárgyat „szemrevehetőleg elevenen (anschaulich)" teszi elénk. Az érzéki benyomás, s általában az effektus keresése választja el ezt a színjátékot a klasszicizáló stílusútól a leginkább. Az a tény, hogy itt már a romantikában különösen nagy hangsúllyal szereplő motívumok bukkannak fel, bizonyítja a lovagi történetekből jól ismert nőtisztelet poétikus stüizáltsága. „Általában Izidora gyengébb asszonyisága (Weiblichkeit) jól van festve" — olvashatjuk, ily módon is német forrásra gyanakodva. Ám ebbe nyilván belejátszik a kor érzelmessége, egyfajta szentimentális hagyaték is. E kérdésről szól Sótér István, a szerelem „tündéri láncait" emlegetve. E körülmény egyébként kézenfekvő, a történelmi stilizáció mikéntjébe mindig belejátszik a korízlés, estenként annak több egymáshoz nem is mindig egészen illő mozzanata. Ha igaz, és minden valószínűség szerint az, akkor Bárány Boldizsár tanácsára kapta Bánk felesége a Melinda nevet, az eredeti Ádelajd helyett. Pedig az „Ádelajd" kétségkívül „gótikusabb", szinte gótbetűs név. Az elfogadott tanács abban az értelemben mégis helyénvaló, hogy tudniillik a naiv ártatlanságnak az a gracilis formája, mellyel a figurában találkozunk, az érzékenyjátékok hősnőivel rokonítja, s erre a célba vett közönség még történelmi rekvizitumok közepette is kedvezően, kellő azonosulással reagál. Egy ilyen reagálásra már csak azért is szükség van, mert a „banki sértődés" csak ezáltal kapja meg azt az érzelmi intenzitást, mely nélkül lojalitása és méltósága aligha rendülhetett volna meg ilyen elemi erővel. Az önérzetében, mondhatni intimszférájában megsértett magánember közösségi, ha úgy tetszik, politikai felmagasztosulása az a jellegzetes morális lázadás, mellyel Lessing és Schiller is többször szembenézett. Korszerű gondolat és ismert stilizáció ez, magyar történelmi példázatban. Talán éppen ezért igényli az alkat, a jellem korabeli mértékkel mért hitelességét. Erre utal az a megjegyzés is, miszerint nem indokolt, hogy a feszültség csúcspontján, „ernsthaft" helyzetben Gertrudis nőiesen a tükör felé forduljon. Az ilyen típusú megjegyzések egyként erednek ösztönös emberismeretből és színi gyakorlatból. A felsorolt tényezők arra adnak példát, hogy a jelentős mű is érintkezik egy adott kor közízlésével, mentalitásának jellegzetes elemeivel, sőt mi több, ezeket igyekszik integrálni, hiszen az ilyen törekvés sikere biztosítja a kedvező fogadtatást. Az igazi kérdés az, hogy mindez mennyire sikerül. A Bánk bán jelentőségének titka éppen abban rejlik, hogy minden kisebb hiba, dramaturgiai következetlenség, a megoldás sajátlagos dilemmája ellenére