Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

200 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF (AZ 1991. NOVEMBER 9-I KECSKEMÉTI EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI) - CSETRI LAJOS: Bánk bán-problémák — szociológiai vetületben

Határozott előrelépés egy anakronizmus kiküszöbölésére, hogy a korábbi változatban a szereposztásban még vén jobbágynak minősített Tiborc parasztnak neveztetik a végső szövegben. Orosz László kritikai apparátusa is részletesen foglalkozik azzal a ténnyel, hogy az ábrázolt kor terminológiája szerint a jobbágy (jobagiones) az udvari szolgálattévő előkelőségek, a királyi környezet megnevezésére szolgál; a király is így szólítja udvari népét az V. felvonásban. Ráadásul — Kalmár György etimológiáját, mely a jobbágy terminus technicust a jobbakból eredeztette — az a Katona István jezsuita történész is elfogadta, akinek a sok kötetes latinnyelvű magyar történetét Katona buzgón tanulmányozta. A mű (Stephanus Katona: História Critica Reg um Hungáriáé StirpisArpadianae..., Posonii et Cassovie, 1783) V. kötetében az Aranybulla egyes cikkelyeihez fűz korszerű magyarázatokat is; a X. cikkely tárgyalásakor adja a jobbágy szó magyarázatát, Kalmár Györgyre hivatkozva (383-384). A rusticusokkal, majd jogaikkal foglalkozó cikkelyek (főleg a Xni. a 385. lapon) közelében, a 387-388. lapon lévő XIX. articulusban olvasható Tiburtius váradi ispán neve; nem zárható ki, hogy e szövegrész olvastakor kapta Katona az ihletet rusticus hősének elnevezéséhez. Mármost Bánk és Tiborc III. felvonásbeli nagy dialógusából kiderül, hogy Tiborc korábban Bánk apjának szolgája (ha úgy tetszik, rabszolgája) volt, s miután az 1213-ban játszódó drámai események előtt 26 évvel, a jáderai (Zára, ma Zadar) csatában egy velenceivel szemben megvédte Bánknak és apjának életét, felszabadították, s épp ez. a nyomorának az oka, ugyanis szolgaként a feje se fájna, a szabadsággal viszont nem tudott élni, s így nyomorog, koldul és lopásra kényszerül, hogy családját eltarthassa. Egy későbbi típusú jobbágy, miután (Nagy Lajos kora után) nagyjából törvényesen is kialakulnak és szentesülnek a feudális társadalom alapvető osztályai, gyűlölheti urát, de Tiborénak nincs ura, rajta és a szabadok legalsó rétegeihez tartozókon az izmaeliták, a merániak által nyakukra szabadított vámszedők, ha úgy tetszik, az adósrabszolgaság vámszedői grasszálnak. Bátor vitatkozása egykori urával, a nagyúrral (azaz az ország nádorával), erős öntudatú társadalombírálata szintén nem jobbágyi, hanem szabad emberi tudatra vall, mint azokban a német művekben is, ahonnét kölcsönözte Katona a Tiborc szájára adott lázító tirádákat. Nem a mű megírásának, s még kevésbé a reformkor évtizedeinek elesett jobbágyáról van szó itt tehát, ahogy a múlt század második fele óta általában szerették értelmezni a jobbágybarát polgári gondolkodás filantrópjai, és nem is arról a jobbágyról, aki, ha helyzetén javítandó szervezkedik, azt csak egy társadalmon kívüli betyárbanda formájában teheti, hanem arról, hogy a szabadok alsó rétegei éppúgy szervezkedtek a merániak túlkapásai és törvénytelenségei ellen, mint a felső rétegek. Az ország báróinak összeesküvésével, Peturék szervezkedésével párhuzamos az az összeesküvés is, melynek Tiborc a részese; a szabadok alsó és felső rétegeinek együttes nyomása fogja a drámában ábrázolt események után 9 évvel rákényszeríteni II. Andrást az Aranybulla kiadására. Hogy a rusticus, azaz szegény paraszt, vidéki ember termjnus technicusnak milyen értelme lehet a Bánk báni ívó Katona számára, azt talán legjobban a IV. felvonásban Gertrudis és Bánk közötti dialógus egyik része, Bánk szavai alapján lehet jellemezni: „Vak voltam én is Udvarodba'; de már látok. Egykor egyj öreg Paraszt akadtt élőmbe — szárazon evé a' megpenészedett kényért — Igaz, 's hív szolgája volt Hazánknak (mondja) negyven