Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)
200 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF (AZ 1991. NOVEMBER 9-I KECSKEMÉTI EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI) - FRIED ISTVÁN: Színjáték, dramaturgia, kortárs dráma — és a Bánk bán
irodalom kivételes pillanata, ha úgy tetszik: „csillagórá"-ja. Ám Jókai Benke Józseftől 7 vagy Laborfalvi Rózától azt is tudta, hogy nagyjában-egészében még az 1830-as évek Bánk bán-előadásait is a síró-éneklő iskola vitézi és érzékenyjátéki stílusa jellemezte. Kazinczy 1790-ben bizonyára joggal kifogásolta a színjátszók „hamis hanghordozás"-át, Dessewffy József szerint 1819-ben a színészek „nem szólanak természeti hangon", Kőszegi „egy időtől fogva nagyon hányni és vetni kezdette magát, s így játszása a természetiséget elvetette" 8 , a Honművész 1836-os (Jókai akkor 11 éves!) Bánk bán-kritikájából Bánk szerepéről: „tömve van üres sóhajtásokkal, hosszas, lármás, dühöngő, czéltalan elmélkedésekkel" — ezt Jókai szövegéből is (melynek hitelességét igazolva látom) visszakövetkeztetve nem annyira a színműre, mint inkább előadójára tudom érteni. A színi hatás megteremtésének még oly szélsőséges példáira is találunk szöveget a magyar irodalomban; Kazinczy Ferenc egy 1786-os bécsi CVav/go-előadásra emlékezve szemléletesen állítja elénk Brockmann Beaumarchais-alakítását. Ami az első olvasáskor kitetszik, hogy kora ünnepelt színészének gesztusai mitsem különböznek az őt fél évszázaddal követő magyar színészekéitől, a mimikának, a nem verbális kommunikációnak, tehát a leírt szövegtől függetlenedő hatás-eszköztárnak hasonlóságai szembeötlők: „Brockmann lángol és reng, magosán felkontyolt üstökébe ravaszul igen sok pudert rakata, s úgy csapa meg homlokát, hogy ujjai üstökét ütötték meg, s a púder ködöt csinála egész figurája körül. Ez a lángolás, ez a rengés, ez a vad hang, melyben haragját öntögette, az a meredező szem, az a fel-felrántott kar, és minden, minden mutatta, hogy a német világnak van igaza, s hogy nem nekem volt." 9 Ha Kazinczy emlékezését hitelesnek fogadjuk el (és nincs egyelőre okunk, hogy ezt ne tegyük), valószínűleg több megértéssel kezelhetjük mind Bárány Boldizsár egy kitételét, miszerint Petur bánnak „van oka fájlalni Hazája ügyét és csikorgatni fogát az ostorozó sors ellen", mind pedig az első kidolgozásból Bánk ilyen típusú kifakadását, mint melyet Katona — jóllehet e sorokat nem kifogásolta Bárány — javított, színi utasításba, „eliszonyodva", tömörítve az eliszonyodásnak szavakkal túl képszerű megjelenítését, azaz egyszerre játszhatóbbá és mérsékeltebbé téve a szöveget. Gyorsan hozzá kell tennünk, hogy Katona feltehető színműolvasmányai szintén az első kidolgozás színi utasításokat a szövegbe komponáló, azaz az olvasott anyagban a gesztus- és a beszélt nyelv bizonyos egységét dokumentáló módszerét előlegezik. Bécsy Tamás elméleti tanulmányai 10 helyesen világítják meg a Bánk bán instrukcióinak jellegét, elfogadható az a megállapítása is, hogy Katona jóval több utasítással látta el szövegét, mint Schiller vagy Kleist, s az is, hogy fölöslegesnek tetsző vagy eljátszhatatlan instrukciók is előszámlálhatok a Bánk bánból Hogy ti. a szövegben bennefoglaltatik, amit Katona a színész számára külön leír. Bécsy kiváló fejtegetéseihez csupán néhány hozzátennivalóm van. Valószínűleg más eredményre jutunk (egy példával majd érzékeltetjük), hogyha nem Schillerhez és Kleisthez, nem is Victor Hugóhoz, hanem Kotzebue-hoz, Hassaureckhez, Zieglerhez stb. mérjük a Bánk bán instrukcióinak mennyiségét és jellegét. 11 Valamint, ha figyelembe vesszük a magyar színészet helyzetét az 1810-es években. Azt a megjegyzést kockáztatom meg, hogy „Felborzadó hajam! heves vérem, egy Hyena szívet az Atyában vélni!"
