Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - ENYEDI SÁNDOR: A hivatásos magyar színjátszás helyzete Jugoszláviában a két világháború között

stb.), de az 1870-es, 1880-as években Belgrádban is nagy sikerrel adtak elő szerb fordításban magyar darabokat, pl. Tóth Ede^4 falurossza vagy a Kintornás család c. darabját, és ebbe a vonulatba tartozik Szigligeti Ede Strike-]e is. A Jugoszláviához csatolt területen átlagban három magyar társulat működött. (Néha ez a szám több is volt, a régi színikerületi rendszer előírásai szerint.)

5 A történelmi sorsforduló következtében rengeteg jogi sérelem érte a helyi magyarságot.

6 Egy részüket — az új helyzetre felesküdni nem vállalkozó hivatásos színészeket is — azonnali hatállyal kitoloncolták az országból. A háborúból hazatérő színészek működésére nem adtak engedélyt, ők egy-egy műkedvelő társulat megszervezését próbálták kezdeményezni. 1918 óta a szerb hatóságok nem adtak játszási engedélyt magyar színészeknek, magyarországi származású színészek kérésére az volt a válasz, hogy Jugoszláviában a magyar színjátszás egyelőre nem időszerű, mert az igazgató nem garantálhatja, hogy az előadandó darabok nem sértik-e a szerb állameszmét. A jogfosztott magyarság 1922. január 26-án nyert jogot arra, hogy Szabadkán létrehozza az Országos Magyar Pártot és vidéki szervezeteit. Az önálló magyar nemzetiségi párt munkája kiterjedt Bácskára, a Bánságra, Dél-Baranyára, Muraközre és Szlavóniára. PaSic miniszterelnök arra kérte fel a párt vezetőségét, hogy kívánságaikat, kérelmeiket emlékirat formájában terjesszék a hivatal elé. A párt vezetői 1922. augusztus 9-én juttatták el emlékiratukat a kormányhoz. A memorandumnak a magyar színészet szempontjából semmilyen foganatja nem volt. 1924 nyarán bekövetkezett kormányválságot követő új kormány a kisebbségek kulturális és politikai igényeinek a jobb megértését ígérte. Egy szabadkai vállalkozó benyújtotta kérelmét a magyar színház engedélyezése érdekében. A kérelmet támogatta több szerb demokrata képviselő is, mert a vállalkozó saját költségére akarta a színházat felépíteni. A közoktatásügyi miniszter azonban a kérvényét elutasította, minthogy úgymond így akarják megvédeni a már működő műkedvelő társaságokat. Később Nádasy magyar színigazgató PaSichoz fordult játszási engedélyért, aki látszólag méltányolta a kérését, az engedélyt megadta, de a játszás jogát a helyi hatóságok döntésétől tette függővé. A helyi hatóságok sehol sem adtak engedélyt. Ez a sors várt az újvidéki szerb színház igazgatójának, dr. Vujnovic Brana kérésére, aki felváltva szeretett volna magyar és szerb előadásokat tartani, kérelmét a háború előtti múlt tapasztalataival indokolta, amikor szerb előadásokat szabadon tarthattak. A merev hivatalos elutasító álláspont a negatív döntést azzal indokolta, hpgy a magyar előadások engedélyezése precedensül szolgálna a dalmáciai, tengerparti olaszoknak — hasonló kérés előterjesztésére.

7 A szerb hatóságok merev elutasító magatartása annál is inkább érthetetlen, mert 1925-1926 táján politikai vonalon szerb-magyar közeledés figyelhető meg. Jugoszlávia bizonyos közeledése Magyarországhoz a kisantant másik két államának a legkeményebb ellenállásába ütközött. Pedig Horthy a szerbekről kijelentette: „Ok a kisantanton belül azokhoz az ellenfelekhez tartoztak, akikkel pirulás nélkül kezet foghattunk..." Egy ilyen közeledés ekkor még az olaszok ellenkezésébe is ütközött; sajnos, ez a kézfogás nem is jött létre. 1927 őszén több évi kényszerű szünet után páratlan esemény történik: játszási engedélyt kap Zomborban Földessy Sándor színésztársasága. Földessy Sándor egyike volt a kor felvidéki magyar színigazgatóinak. Azt hihetné az ember, végre megtört a jég: ezzel a precedenssel lehetségessé válik a hivatásos színjátszás újjáteremtése, amit az is indokolt, hogy a többi utódállam területén Trianon óta eltelt években sem szűnt meg a magyar színjátszás.