Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)
SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Medgyesy Zsófia: G. B. Shaw Magyarországon. A magyarországi Shaw-kultusz Hevesi Sándor munkásságának tükrében
latban Az Újság kifinomult ízlést és lelkes gondot említ, s megjegyzi, hogy azok Újházy és Kéméndy urak munkái. 26 A rendezői munkáról nem sok szó esik a kritikákban. Csak a Magyar Színpad jegyzi meg a sajtófőpróba után, hogy „Hevesi Sándor rendezése kerek, kiforrott harmóniát ad az előadásnak". 27 A rendezőpéldányról 28 hasonlókat lehet elmondani, mint az előző darab kapcsán. Az első felvonás itt azonban sokkal részletesebb rendezést igényel, mert abban kell megértetni a közönséggel, hogy a sok szereplő közül ki kicsoda. Ráadásul a felvonásokat Hevesi nem tagolta jelenetekre, s ezzel igen fárasztó feladat elé állította színészeit. Az első felvonás rendezői oldalai bővelkednek a több soros, piros tintás megjegyzésekben, amelyek általában egyes mozdulatok vagy szavak lélektani hátterét vüágítják meg (esetenként shaw-i iróniával). Rendkívül fontos a darab vizuális megjelenítésében a gondosan megkomponált színészmozgatás. A szeleburdi, rakoncátlan ikerpár szinte minden mondata közben helyet cserél, s ezt a rendezőpéldányban Hevesi úgy rögzítette, minha balettkoreográfiát írna. Pontosan részletezte azokat a jeleneteket, ahol bizonyos szereplők nem láthatják vagy hallhatják egy másik szereplő mozdulatát vagy szövegét. A mozgás és a szöveg összehangolása a cselekmény lélektani hitelének megteremtését is szolgálta, hiszen a cselekmény során egy nap leforgása alatt egy egész család emberi kapcsolatrendszere változik meg, s az ő történetük véletlen áldozataként egy fogorvos is a család tagjává válik. Mindez csak akkor hihető, ha már az első felvonás után úgy érzi a néző, hogy régóta ismeri ezeket az embereket. Az 1912-es előadáson ha a rendezőpéldány utasításai szerint történt minden, akkor sikerült Hevesinek ezt a hatást elérnie. Az előadás hatását zenei aláfestés is segítette, amellyel az utolsó felvonás álarcosbál-jelenetében összecsapó indulatok és érzelmek a közönség számára érzelmileg is átélhetővé váltak. Nincs részletes zenei rendezőpéldány, csak egy-egy fontosabb mozzanatnál jegyzi meg Hevesi, hogy a „kerti banda" milyen zenét játszik. Nem tudható, hogy a zenekar hol helyezkedett el — a színpadon, vagy esetleg csak a színfalak mögül szólt-e a zene. A bemutató sajtóbeli fogadtatásából ítélve a Nem lehessen tudni nem hozta meg a várt sikert. A korabeli színikritikusok azonban csak a „drámai" dráma létjogosultságát ismerték el a színpadon — Shaw-nak ez a darabja viszont elsősorban a szavak, a gondolatok drámai összecsapását ábrázolja, s ezért sok kritikust nem elégített ki. Kevesen értették meg, hogy Shaw a modern ember belső meghasonlását, ellentmondásosságát állította elénk, s egy-egy személyiséget olykor két szereplőben írt meg. A darabot övező értetlenségre jellemző példa a Magyar Hírlapban az az újságírói kérdés, miszerint Hevesi el tudná-e mondani a darab cselekményét. Hevesi természetesen azt válaszolta, hogy mit mondhat ő, amikor Shaw-nak három felvonásra volt szüksége. A lap viszont — mondhatni, a darab szarkasztikus stílusát követve — idézte Hevesi megjegyzését: „ez a legfurcsább darabja a vüágon, mert nincs tartalma." 29 A művet csak tizenegyszer játszotta a Nemzeti Színház. A mérsékelt közönségsiker valószínűleg annak a csalódásnak tudható be, amit Shaw állítólagos magyarországi látogatásának elmaradása okozott, mert a felröppenő hír nyomán a bemutatót nagy várakozás előzte meg. Erre a vállalkozására a Nemzeti Színháznak valóban igaz Hevesi mondása, hogy a színház a „véletlen sikerek és váratlan bukások" világa. 30 A rendelkezésemre álló források birtokában úgy érzem, a. Nem lehessen tudni rendezése és bemutatója nem kapta meg azt az elismerést, amit a rendező és a színészek lelkiismeretes munkája és jószándéka megérdemelt volna.
