Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)
SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Medgyesy Zsófia: G. B. Shaw Magyarországon. A magyarországi Shaw-kultusz Hevesi Sándor munkásságának tükrében
A rendezőpéldányból 22 — mint már említettem — csak kevés információt lehet leszűrni. A három felvonás elején rögzített sematikus színpadképen túl a rendezőpéldány negyvennégy helyen jelöli az állást, azaz a színészek elhelyezkedését a színpadon, illetve mozgásuk fő irányát. Ezek az ábrák többnyire a Shaw által megírt utasításokat illusztrálják. Hatvankilenc olyan Hevesi-bejegyzés található a példányon, amelyek egyrészt egyegy mozdulat vagy jelenet érzelmi hátterére, töltésére vonatkoznak, illetve a konkrét színpadi lehetőségekhez igazítják Shaw elképzeléseit. Az itt rögzített utasítások azt a célt szolgálták, hogy a darab sehol se tűnjék túl statikusnak, mivel benne szinte csak a beszéd hordozza a drámaiságot. Az előadásról összességében annyi állapítható meg, hogy rendkívül látványos, gördülékeny és kissé romantikus hangvételű darabot láthatott a közönség. Nem lehessen tudni A darab értelmezésének sajátos shaw-i paradoxona, hogy ezt tartják Shaw legmulatságosabb és legkönnyedebb komédiájának; az ír szerző ugyanakkor a darabot berekesztő házasságot tragédiaként fogta fel. A bemutató mérsékelt sikerét részben magyarázza, hogy a közönség túl konvencionálisnak tartotta Shaw-hoz képest a happy endingnek vélt megoldást. Pedig a szerző az új típusú nőt rajzolja meg, aki diadalt arat a még mindig don juani szerepben tetszelgő férfi felett, és saját fegyverével ejti fogságba. Shaw szándékát Hevesi A vígjáték paradoxonja c. írásában így értelmezi: , A nagy vígjátékok is igen gyakran az utolsó pillanatban megtagadják kritikai mivoltukat s visszavonják, amit egész estén keresztül állítottak, de a következetes és könyörtelen kritikából nem fakadhat igazi, természetszerű megoldás, és ezt például Bernard Shaw annyira érezte, hogy egyik legbolondabb komédiájában, a You Never Can Tell -ben a darabot berekesztő házasságot nem mint megoldást, hanem mint katasztrófát fogja fel." 23 Az sajnos nem derül ki egyértelműen Hevesi gondolatmenetéből, hogy mit ért természetszerű megoldáson. A dolgok természete szerinti, vagy a közönség észjárása szerinti végkifejletet? Ez az értelmezésbeli bizonytalanság meglátszott az előadás gyakorlati megvalósításán. A darab színpadi megjelenítését a kritika egyöntetűen a „látványos, pompás, stílusos" jelzőkkel illette, de majdnem minden cikkíró felrótta a „cselekménybeli tartalom" hiányát. 24 Az előadás művészi szempontból megint csak magas követelményeket elégített ki, hiszen Hevesi ezúttal is jó szemmel választotta ki a színészeket. A Magyar Színpad egy héttel a bemutató után 25 kis válogatást közölt a sajtóból, s ezeknek a cikkeknek a nagy része a színészi teljesítményeket dicséri. Hevesi társulata úgy tudott sziporkázó, fergeteges játékot nyújtani, hogy nem vitte el az előadást a burleszk végletébe. A sajtóvisszhangból kitűnik, hogy a darab filozófiáját hordozó pincér szerepét Pethes Imre kitűnő érzékkel találta meg; Ódry Árpád és Lenkey Hedvig összehangolt és árnyalt alakítást nyújtott; s a darab komikumát megtestesítő ikerpár — Dolly és Philip — megszemélyesítői, Várady Aranka és Mészáros Alajos vérbő, tartalmas játéka is emelte az előadás hangulatát. A jelmezekről keveset tudunk; fénykép csak az ikreket alakító két színészről készült. Feltehetően korabeli ruhákban játszották a darabot, hiszen Hevesi törölte a rendezőpéldányból Shaw-nak a cselekmény idejére vonatkozó megjegyzését. A díszletekkel kapcso-
