Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

SZÍNHÁZELMÉLÉT - Bécsy Tamás: A teljes színjáték-Mű és ontológiai egyneműsége

Az írott drámában az alakok társadalmi létrétege is jelölt, felidézett módon formálódik meg. Éppen azért csak jelölt módon, mert a drámai alakoknak valóságosan nincs természeti létrétege. A valóságos léthez hasonlóan, a drámai alakoknak csak akkor lenne a társadalmi létrétege nem jelölt létréteg, ha valóságosan is lenne természeti létrétegük. Ugyanakkor, ha nincs természeti létréteg, a társadalmi is csak másodlagos és/vagy jelölt lehet. Ezt jelzi, hogy a természeti létréteg hiányában az alakok társadalmi létrétege is csak jelrendszerben, a nyelvben képes jelölt módon létezni; ületve ennek egyik változatában, a dialógusban; és ez is jelzi, hogy létük csak a spirituális, szellemi létszférában lehetséges. A színjátékban ezzel szemben megvan, jelenlévőén létezik a természeti létréteg a színész testisége révén, és a mindenképpen valóságosan is létező fizikai tér révén, továbbá a ruhák, kellékek, bútorok, fény, zene, zörej stb. révén. Ezek a maguk fizikai konkrétságában is léteznek. Az írott dráma és a színjáték között ontológiaüag az is alapvető különbség, hogy a dráma vüágszerűségének ontológiai tényállása szerint a már előzőleg felidézetten, jelölt módon dialógusban létező társadalmi létréteg jelöli a természeti létréteget. Az írott drámában tehát a nyelv révén — vagyis jelölt módon — valakinek, pl. Hamletnek a komplex társadalmi létrétege erőteljesebben, határozottabban van jelen; természeti létrétege — mivel ezt a jelölt társadalmi létréteg jelöli — kevésbé határozottan van jelen. Az olvasónak fel kell tételeznie, hogy Hamletnek van természeti létrétege, marosak abból is, hogy dialógusokat vált; ezt viszont csak az teheti meg, akinek van természeti létrétege. A színjáték ontológiai tényállása pedig az, hogy a színész valóságos természeti létrétegén jelenik meg másvalakinek a jelölt társadalmi létrétege; s ez változtatja a színész valóságos természeti létrétegét másvalakinek odakölcsönzött természeti létréteggé, és ezért a színjátékban a Hamletet játszó színész teste válik határozottabban jelenlévővé. A színpadon és a Műben tehát valóságosan is, jelölt módon is megjelennek létezők. ElvUeg ezért szükséges kettéválasztanunk a színpadot és az ugyanazon színpadon lévő műalkotást. Az erre vonatkozó ontológiai kérdés, hogy mi az, ami a műben valóságosan, továbbá valóságosan és jelölt módon létezik? A színpadon valóságosan létezik minden anyagiság, a színész testétől, a hangszalagjai által rezgő levegőtől a díszletnek, a bútornak, a kelléknek, a fénynek, a zenének-zörejnek az anyagiságáig. Mivel a Mű maga nem ezekkel az anyagiságokkal azonos — mert a jelnek az anyagisága építi fel —, más a helyzet a Műben. Ebben elsősorban a színész játéka, vagyis azok a jelek léteznek valóságosan, amelyekkel az alakot jelöli, s ezeket a jeleket „hordozza" a színész teste; a színész ezért „jelhordozó". És ennek, a Műben valóságosan benne lévő alak-megformáló jeleknek lesz — ugyancsak benne a Műben — jelöltje és jelentése. Magának a színésznek csak bizonyos testi tulajdonságai jelennek meg a Műben — külleme, testi adottságai stb.; ő maga nem jelenik meg ott, hiszen teste is másvalakinek a teste, jelölt módon. Egy másik jelölt, egy másik kölcsönzött változat akkor jelenik meg, ha egy másik színjátékban egy másik alakot jelöl; ületve, ha egy Műben több alakot játszik. Ezért a színész testi megoldásai-megnyilvánulásai elválaszthatók saját testétói, mégis a Műalkotásnak azokkal a valóságosan létező anyagiságával azonosak, amelyek a saját testi anyagisága tói leválaszthatatlanok. Éppen ezek az anyagiságok — a testi megoldások-megnyüvánulások — válnak azokká az anyagiságokká, azokká a jelekké, amelyek másvalakit jelölnek. Nemcsak a jelölt alak, hanem az őt jelölő jelek is a színjáték-Művön belül léteznek,