Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

DRÁMATÖRTÉNET - Fried István: Márai Sándor: A kassai polgárok

be lelkiismerete parancsával, úgy hiszi, egy nagyobb úr, a műalkotás késztetésére. Ez a vívódás a nagyvilág és a szenvedély, valamint a kis világ és a hűség összeütközésében artikulálódik. Lényegében hasonló jellegű konfliktusok keletkeznek a kis és a nagyvilágban; János mester fokozatosan érik meg a lemondásra és a helytállásra. S ha nem árnyalatos is a lélekrajz, az összeütközések elemeit jelenetről jelenetre ismerjük meg; valójában egyetlen kép sem fölösleges, mindegyik hoz valami újat. A felépítés arányos, mindhárom felvonás két-két képből áll, a második felvonás második képe látszik csúcspontnak, János mester harcos polgárrá válása itt teljesedik be. Már volt szó arról, hogy az első képnek a hatodik felel meg, a másodiknak az ötödik (a másodikban jelenti ki János, hogy nem akar hős lenni, az ötödikben azzá lesz, a másodikban részleteket tudunk meg a város fenyegetettségéről, Omodé harcosainak erőszakoskodásáról, az ötödikben megjelennek a fejszések és gyilkolnak stb.), a második felvonás két képe, azaz a harmadik és a negyedik kiegészítik egymást, a harmadikban vívja meg János harcát a kísértéssel, a negyedikben Kassa a magáét a nádori ajánlattal (ultimátummal). A szerkesztésnek ez az arányossága nem jelenti azt, hogy minden kép egyformán eseményes. Az utolsó például kimondottan állóképszerű, minthogy a szóé lesz benne a főszerep. Ama vádra, hogy inkább olvasmány (vagy epikus jellegű) lenne A kassai polgárok, azt válaszolhatjuk, hogy a színészek szívesen játszották, 4 a közönségsiker szólhatott a bátor mondandónak, a szép előadásnak, de magának a darabnak is. A dráma epikus jellegét gondolatiságával vélik igazolni. Meg a líraisággal.

75 Ilyen betétekkel: ,Ágnes: Magányos vagy közöttünk és hallgatag. János mester: így kezdődik az öregség. Magánnyal és hallgatással.Ágnes: Szeretsz egyedül lenni. János mester: Meg kell szokni, asszonyom. Nincs messze az idő, mikor mind egyedül maradunk. Agnes: Nincs kedved útra kelni? Világot látni? János mester: Útra kelni? Minek és hová? A szobor itt marad és visszahív. Ágnes: A szobor, az arc, a mosoly! Ennek élsz! János mester: Ezt keresem és ezt kerestem, mióta élek." Valószínűleg ilyen helyekre gondolhatott Baránszky Jób László,

76 amikor az alábbiakban jelölte meg — többek között —A kassai polgárok érdemeit: „Dialógusai keményre csiszoltak, világosak, intellektuálisak anélkül, hogy megszűnnének a drámaiság erejével táplálni a cselekményt, s anélkül, hogy ne lennének a pillanatnyi helyzethez illők." Tegyük ehhez hozzá, hogy az említett vezérmotívumos módszer idézetünk segítségével is bemutatható. A szobor arca korábban Gergely és János mester között vitára adott okot, idézetünkben a feleség érzi meg János mester válságát, a szobron faragva kerül szembe János a modellel, a kísértéssel, mint ahogy korábban Jakab polgár is a szobrot akarta, hogy méltó helyet leljen számára (és a szobor modellje számára) a világban. A leszámolások sűrű éjszakájában még egyszer fölmerül a szobor, immár az emblematikus jelentésen túlnövő jelkép formájában: ,Agnes: Mit jelent neki ez a kő? Szabina: A vágyat. Agnes: A vágyat, amit én nem adtam neki? Szabina: A vágyat, lányom, soha nem tudja adni, senki és semmi. Magában lobog, mint a tűz. Ha kialszik, vele huny az élet. Ágnes: Ezt a vágyat kereste Genovévában és a kőben? Szabina: Ezt kereste Genovévában és a kőben." A követ talán Genovéva tudná megszólaltatni, Ágnes és Genovéva összecsapása ezt sejteti, de a mindent tudó Szabina jóslata telik be. János mester sosem fogja befejezni alkotását, Genovéva távozik, a kő néma marad, Ágnes utánakiált: „Ha ez az ára, maradj vele!" Ágnes védi a fejszésektől az örökre elnémult szobrot. János mester tudja, amikor a csatából visszajövet a szobor arcába világít, s aztán Ágnes fölé hajol: mindkettőre örök álom borult. Benne halt meg a szobor (mint ezt az utolsó képben maga beszéli el), majd a