Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Szabó Krisztina Anna: A magyar színjátszás kezdetei az Egyesült Államokban (egy város, Youngstown modellje)

korban népszerű kuplék, kabaré tréfák, monológok, dialógok, rövid jelenetek egész sora. (Itt említem meg azt is, hogy a nemzeti megemlékezések programjának összeállítása, a színdarabok megrendezése ugyanennek az értelmiségi körnek a feladata; ebben az egyházi egyleteknél a református papok, tanítók járnak az élen, a világi egyletek előadásait leggyakrabban az egyleti elnök rendezi, esetleg a főszerepet is ő játssza.) A műkedvelő színielőadásokon belül azonban már vüágosan elkülöníthető az a két darabtípus, amit játszanak, így az egyes daraboknak is könnyebb a nyomára bukkanni: e típusok a vígjáték vagy bohózat és a népszínmű (lehetőleg mindkettő zenés változatban). Az amatőrök legkedveltebb darabtípusa a népszínmű, amely ekkor már lefutott műfaj az óhazái színházakban. Schöpflin Aladár 1908-as, népszínműről szóló cikke már a műfaj nekrológjának számít itthon,

33 míg Amerikában, például Youngstownban még az 1910-es években is Tóth Ede, Gaál Mózes, Lukácsy Sándor, Szigligeti Ede, Almássy Tihamér népszínműveit játsszák a műkedvelők a legnagyobb lelkesedéssel. Ez a konzervatív, a kortól jó pár évtizeddel elmaradó ízlésirány a magyaroknak abban a helyzetében gyökerezik, amit az előző kérdés tárgyalásánál vázoltam fel. A kivándorlók ebben az időben más etnikumokkal szembeni különállásuk, de saját magyarságtudatuk megőrzése miatt is igényelték a hangsúlyozottan magyar dolgokat: nemzeti színeket, népviseletet és huszáregyenruhát az egyleti felvonulásokon, magyar ételeket a pikniken, magyar szokásokat és jellegzetesnek tartott, ám valójában inkább a végtelenségig stilizált magyaros népi alakokat, az „igaz magyar néplélek" megtestesítőit a színpadon. Erről a meghasonlott, „kultúrsokkos" lelkiállapotról írja az AMH: „Annyira tele vagyunk itt a moving picture amerikai stílű rémdrámáival, meg a wodewillek inkább artistaszerű, mint színművészeti revolveres, dinamitos és cow boy-i darabokkal, hogy határtalan, végtelen és szertelenségekre szoktatott kedélyünknek jól esik és üdítő forrásként hat reánk a magyar néplélek édes humorral telített megnyilvánulásaiban elgyönyörködni."

34 A hagyományos formákhoz való ragaszkodásukat megerősítette az is, hogy jelentős részük falvakból került Youngstownba, nem a századforduló rohamosan fejlődő Budapestjéről. Amerikában ráadásul éppen ezidőtájt robbanásszerű változások zajlottak le az iparban, közlekedésben, közművesítésben — az egész életformában, és így a szórakoztatásban is. A music hall-ok, vaudevüle-színházak, cirkuszok konkurenciájaként megjelent a mozi, és egy csapásra nagy közönséget hódított magának. De meg kell jegyeznem, hogy ennek az éremnek is két oldala van: egyfelől a görcsös visszahúzódást, a konzervatív hajlamokat erősítette a tradíciókra épülő paraszti közösségekből érkezett bevándorlókban, másfelől kaput nyitott az amerikai kultúrába való belépéshez, hiszen az ekkor még néma filmek nyelvtudás nélkül is élvezhetők voltak. A hivatásos társulatok leggyakrabban operetteket, daljátékokat adtak elő, s ezzel sokkal közelebb kerültek a kor európai, magyar ízléséhez, színvonalához. Az amerikai magyar színpadokra viszonylag gyorsan, legkésőbb 5-10 éves késéssel jutottak el Kálmán Imre, Kacsoh Pongrác, Lehár Ferenc világhírű operettjei. A magyar szerzőknek, a stilizált magyaros dallammotívumoknak és a festői kosztümöknek pedig eltéveszthetetlen hatása volt az amerikai magyar közönségre; legtöbbször még az operett-előadásokban oly fontos díszletek hiányosságait, a színészek fáradtságát is elnézték ennek kedvéért. S hozzá kell tennem azt is: ahogy a mozi a magyar bevándorlóknak átjárást biztosított az merikai kultúrába, ugyanúgy élvezhető és megérthető volt az amerikai néző számára is egy magyar operett, a nyelvi korlátok dacára (és nagyon valószínű, hogy meg is nézték ezeket; a barátságok, vegyesházasságok révén egyre többen).