Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

DRÁMATÖRTÉNET - Szilágyi Ágnes: Molnár Ferenc dramaturgiájának forrásai két bohózatfordítása tükrében

repe Tan ay Frigyesé volt. Magát a darabot sok napilap méltatja, pozitívan; ki elragadtatottan, teljesen behódolva a műfaj varázsának, ki megbocsátó mosolygással: „A Buridán szamara szerzőit nem bántja a műgond... s ha valami nagyon finomat mondanak, nyomban megjelen e finomság mögött az elhárító kézmozdulat,...: Ne tessék bennünket félreérteni!... Mi közönséges rossz gyerekek vagyunk,..."

10 Az elutasító kritikára is akad példa, például az Életben megjelent megbotránkozó sorok: „A Vígszínház sikereket aratott a párizsi ocsmányságokkal."

11 Van aztán olyan újságíró, aki mélyebbre is leás, és a felszín alatt észreveszi a közönségre rejtetten hatni akaró törekvést: „És az ezerfejű, ezerféleképp nevelt, gondolkodó, ítélő publikum megtalálta benne, amit szeret, a gúnyolódó kedvű, a dologtalan léhaság kifigurázását..."

12 A fordító hangsúlyozottan jelentős szerepét kiemelő sorok a kritikus felkészültségét dicsérik: „Molnár Ferenc, a fordító, valójában a harmadik szerző. Élt, színt és reliefet adott mesteri stílérzékkel és bámulandó könnyedséggel az eredetinek, amelyet trös parisienbcA egészen magyarosan hangzóvá varázsolt... így fordítani csak az tud, aki művész önmagáért is."

13 A darab sikerén felbuzdulva más társulatok is színre vitték a Buridán szamarát. Krecsányi Ignác társulata Temesvárott, a Ferenc József Városi Színházban, 1909. XI. 25-én mutatkozott be a darabbal, és Mariházy Miklós társulata, ugyanebben az évadban már a vidéki színpadokat is járta. Az előbbi előadásról egy rendezőpéldány áll rendelkezésünkre Takáts Kálmán bejegyzéseivel, és részletes díszletrajzzal. A rendezés a vígszínházi előadáshoz igazodott, de nem feltétel nélkül: önálló elképzelések alapján Takáts Kálmán rövidített a fordítás és a rendezői bejegyzések szövegén. A Mariházy-társulat produkcióját egy súgópéldány és egy díszletrajz őrzi. A rendező itt Margittay Gyula volt. Sem rövidítést, sem más változtatást nem alkalmazott, hanem szó szerint vette át Molnár Ferenc fordítását, sőt a pesti előadás rendezői utasításait is. A két díszletrajz elfogadta a Vígszínház színpadi elképzeléseit, bár lehetséges, hogy a kivitelezés nem volt olyan pazar és költséges, mint a Víg színpadán. Ezek a sikerek segítették Molnár Ferenc magabiztosságának növekedését a fordításban, és saját darabjainak írásában is, annak ellenére, hogy ő tudta a legjobban hogy a művészet és a siker eredői mennyire szétváltak a színpadi irodalomban: „Molnár Ferenc, akinél hűségesebb, elmésebb, avatottabb és humorosabb tolmácsra sehol a világon nem találhatnak Flers és Caillavet, néha úgy szokta osztályozni a színpadi irodalmat, hogy van ebéd előttre és ebéd utánra való színdarab. Ezek főképp a németek és az északiak problémáktól és tendenciáktól terhes drámái; amazok a Capus, Flers és Caillavet, Abel Hermant, Tristan Bemard és a többiek színdarabjai, amelyeknél az ember emészt és élvez. Amelyeknél az író igenis számít a teli gyomor jóindulatára."

14 III. A Papa - fordítás vagy átdolgozás? A Papa ősbemutatója 1911. február 11-én volt a Théâtre du Gymnase színpadán. A Vígszínház gyorsan lépett: ugyanez év november 4-én mutatta be a darabot, ismét magyarországi bemutatóként. Molnár ezúttal is versenyfutásban volt az idővel. Fordí-