Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

DRÁMATÖRTÉNET - Nagy Adrienne: „De a művészet mindörökké él" (Csiky Gergely ünnepi prológusai)

Az idézet egésze, a teljes 2. jelenet Az ember tragédiájára, asszociál, az utolsó (kiemelt) sor pedig az Árpád ébredése Sírszellemének szavait ismétli Árpádhoz, ám egészen más felhanggal. A Költő szellemének jelenete után változik a szín. Mekkora különbség van az erdélyi vidék tiszta világa és lakói, illetve a nagyváros ideges, egymással nem törődő, sietős, magányos emberei között: „Sürü fekete felhő ereszkedik le, mely a színt egészen eltakarja. Egy perc múlva a felhő szétoszlik, s egy város népes, zajos utcáját mutatja. Mindenfelől nagy házak. A háttérben pompás palota, oszlopos előcsarnokkal. Az utcán emberek mennek át, gyorsan, nem törődve egymással, mint akik sürgős dologban járnak; megrakott taligákat tolva, vagy rudakon kosarakat, íráscsomagokat hordozva. - A Vándorszínész kopott ruhában jön a tömeg közt, s miután egynéhányszor félrelökték, a szín elejére érkezik." [Kiemelések:ÍV. A.] Mennyire különbözik ez a közömbös nagyváros az ötven évvel ezelőtt Árpád szeme elé táruló családias, patrióta világtól. Csak a még fényesebb oszlopos palota, a színház maradt a régi, de a későbbiekben ez az illúziónk is szertefoszlik, hisz a „Dicsőség palotájába" nem juthat be sem a megifjodott régi nagyság, sem a koldusszegény Vándorszínész. A Színésznő találkozik mindazokkal a rémalakokkal, akik ötven évvel ezelőtt üldözték. Csiky Gergely azonban nem allegóriákat visz a színre, hanem megnevezett, megelevenedett rémalakokat. Szavaikból, tetteikből, jellemzésükből a kortársakra, és a szakmára ismerhetett mindenki. A Vándorszínész jóindulatú, de éppen tőle akart megszabadulni minden Thália, ő az Éhhalál. Az Aesthetikus alakja nemcsak a kor esztétáit, hanem a Csongor és Tünde vándorai közül a Tudóst is idézi, bár szavaiban nemcsak e szakma mestereit állítja pellengérre Csiky. Az esztétikai irányzatok harcát is megtaláljuk benne vitriolos gúnnyal kifejezve: Színésznő: Szép hivatás, mely részedül jutott: A szépnek élni, a szépet kutatni, S szabályait megállapítani. Aesthetikus: Sokáig alhattál, ha még e régi Avult fogalmat vallod hitedül, A tudomány nagyot haladt azóta, S új, végtelen ösvényt nyitott előttünk. A rút, s nem a szép az, mit kutatunk, A rút s nem a szép az, mi érdekel. Innen Paulay Ede meghúzta Csiky keserűen kemény ünnepi szövegét, ahogy a most idézendő rész jelzett szavait is: Aesthetikus: Szép, ami érdekes, ez a szabály: A rút, a szenny, a bűn, a ferdeség Ez érdekes, mert az idegre hat, Tehát a rút szép. lm a logika. Kövesd szabályomat: keresd a rútat (Vájkálj a szennyben,) rázd meg idegünket Akkor lesz nagy művésznő a neved.