Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)
SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Kovács Gábor: Németh Antal Bánk bán - rendezése (Nemzeti Színház, 1936.)
türelmetlenül kap kodon, izgatottan, erős reménykedéssel lehütö cinizmus és közöny az intellektus fölényével még kapkodóbbá teszi Ottót B. nem hisz Melinda eltévelyedésének lehetőségében nemtörődöm, léha, egyedül a szexuális vágy komoly benne heves indulat tekintetével kíséri, elmosolyodik, filozofál agresszív, hercegi rangjával próbálja visszaszerezni elvesztett fölényét düh A rövid jelenet részletes kidolgozásából látható, hogy Németh nagy hangsúlyt helyez a Biberach-Ottó ellentétre. Felerősíti ezt az előadás tagolása is: csak a harmadik felvonás végén, Biberach tragédiája után tart először szünetet a rendező. Szándékos itt a tragédia kifejezés használata, hiszen az ostoba és agresszív Ottóval szemben végig pozitív, intelligens alakként lép fel Timár Biberachja. A kiemelt rendezői megjegyzések azonban más nézőpontból is érdekesek: megkérdőjelezni látszanak azt a hiedelmet, miszerint Németh rendezői gyengéje a színészvezetés, az instruálás lett volna. Az Előversengésben az architektonikus színpadépítmény bal oldalnézete fordul a nézőtér felé.(l. kép) Alul komor félívek tűnnek fel, átlátással egy fentről levezető lépcsőre. Itt az alsó szint előterén játszódik a jelenet, a háttérben fáklyás statisztamozgás. Az építmény felső szintje félhomályban marad. A színpadkép megegyezik a szünet előtti utolsó jelenetével. (III. felv. 5-6). I. felvonás Az építmény negyed fordulatot tesz balról jobbra, így a második képen látható, hátsó főhelyzetbe kerül. A színpadkép ereje a kontraszthatásban jelenik meg. Fent az erkélyen mulatozó és táncoló merániak, lent az asztalok mellett pedig iddogáló békétlenek. Jobbra a fülke, ahol Bánk később meghúzódik. Petur és Miska párbeszédében előbbi lentről, utóbbi az erkélyről beszél. Fokozza a játéktér feszültségét a néhol felerősödő, olykor pedig lehalkuló, elnémuló zene. Biberach és Izidora dialógusa közben a felső szinten megjelenik Melinda és a tolakodva udvarló Ottó. Melinda fentről a hátrafelé vezető lépcsőn, majd az előtéren át menekül a kijárat felé, ám Ottó az alsó játéktéren beéri őt. A vendégek távozása után homály borul a felső szintre. Hangsúlyt kap így a színpad, itt játszódik le az Ottó-Melinda, és az Ottó-Gertrudis jelenet. Utóbbi vizsgálata fontos adatokat szolgáltat a rendezői koncepcióról. A darab egyik nagy talányát, Gertrudis Melinda elcsábításában játszott szerepét, Németh a következőképpen oldja meg: a szöveg korábbi, 1815-ös fogalmazványát illeszti bele az előadásba, Gertrudis Melindával szembeni bűntelenségét hangsúlyozza ezzel:
