Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Rajnai Edit: A festő és a színész a színpadon (Márkus László és Góth Sándor egy-egy rendezése a Magyar Színházban, 1910-ben)

ként feltételezi a korabeli társadalmi és lakberendezési kultúra ismeretét, csupán a lakókörnyezeten belüli helyiséget jelöli meg, a részletes bútorleírástól tartózkodik. A szalon természetesen nem véletlenül jelöltetik ki a felvonás színhelyéül, az első rész az összes szereplő és összes kapcsolatuk felvonulási és bemutatkozó terepe. A színpadkép alapja az idestova negyven évi tradícióval bíró társadalmi dráma, illetve vígjáték hagyományos külső kereteit mutatja, a rendelkezésre álló teret a szobadíszletek megszokott falai határolják. Mivel a felvonás elejének utasítása még a járásokat sem tartalmazza, a szövegközti szerzői megjegyzésekből kiolvasható három, a színpadra vezető ajtó szerepel a díszletrajzon, mindegyik mellett ott a megjegyzés: a cselekmény szerint a kilépő szereplő hová jut, vagy honnan lép be rajtuk keresztül. A házhoz nem tartozók a fenékajtón jönnek, az ezredes időnként visszavonul a szobájába (II., bal ajtó), s a jobboldali járás az ezredesné lakószobájába vezet. A díszletfalakkal behatárolt területen, mivel Márkus a bohózat színpadra állítása során láthatóan mindvégig ragaszkodik a szerzők szövegéhez, mindazok a berendezési tárgyak megtalálhatók, amelyek a felvonás során valamelyik jelenetben feladatot kapnak. A bútorok helyét Márkus három szempont szerint jelölte ki. Az első az, hogy a felvonás 16. jelenetétől kezdve az addig legfeljebb három-négy játszó személyt felvonultató bohózat színpada egyre jobban benépesül. A fokozatosan bemutatkozó tisztfigurák a 22. jelenetben már mindannyian együtt, rang szerint felsorakozva várják a frieslandi herceg segédtisztjének érkezését. Az utolsó két jelenetben a színen egyszerre tizennégy ember tartózkodik. Az ezredes szalonjában tisztelgő tisztikar színpadi csoportjának mindenekelőtt helyet tervez a rendező: a színre képzelt bútorokat a díszletfalak mentén állítja fel, így a színpad közepén szabadon maradó területtel teremt teret a tíz-tizennégy alakos csoportok elhelyezésére és elrendezésére. A második szempont a színmű jellegéből fakadó társasági konvenció beszűrődése és beépítése az előadásba. A színfalak mentén felállított díszletbútorok látványának egyensúlyát a balszélen lévő szalongarnitúra és a jobboldali fal melletti íróasztal-karosszék együttesének szimmetriája biztosítja. A felvonás során az egyes jelenetek, tartalmuktól függően, hol az egyik, hol a másik bútorcsoportnál játszódnak. Az ezredes szalonjában a felvonás első felében majdnem mindegyik fontos polgári és katonai szereplő megfordul - szolgálati és magánügyekben egyaránt. A két-három szereplős jelenetek közül a társadalmi-társasági cselekményelemek a szalongarnitúra körül történnek, míg az ezredjubileum szolgálati ügyeinek és a férfitársaság jeleneteinek csomópontja az ezredes íróasztala. A harmadik szempont a harmonikus képzőművészeti élmény és látvány létrehozása. „Egy jól berendezett színpad olyan mint egy jó kép, amelyben ráismerünk egy valahol látott és valahol érzett jelenségre."

15 Márkus Lászlónak, a díszlettervezőnek és művészeti kritikusnak látásmódja képzőművészeti. A „jó kép" a „jól berendezett színpad" amely saját eszközeivel és technikai lehetőségeivel teremt kapcsolatot színmű és színházi produkció között, a Csákó és Kalap és a A Koncert előadásának megtervezésénél egyelőre a stílustörés nélküli díszlettervezést jelenti. Pusztán azt, hogy a színpadon kialakított látvány, egymással harmonizáló színeiben, formáiban, téralakításában, a cselekmény szorosan vett követelményeinek úgy feleljen meg, hogy emellett művészi élmény! ént is megállja a helyét.