Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

FÜGGELÉK (Dráma- és színháztörténeti dokumentumok) - Örkény István levelei Sulyok Máriához (közli: Radnóti Zsuzsa)

aki megélte volna darabja 300.-ik előadását. Ez a maga mestermüve, zsenialitása és csodája. E csodához hozzátartozik az is, hogy a maga művészi fegyelme jóvoltából a 200.-ik és 290.-ik előadása époly eleven, friss, ellenállhatatlan, amilyen hat évvel ezelőtti bemutatója volt. És szentül hiszem, hogy olyan lesz a 300.-ik is. Szent karácsony napján kívánok magának erőt, kedvet és egészséget, hogy még sok olyan szerepléssel ajándékozzon meg bennünket, mint a Macskajátékban és a Ré­gimódi történetben. 7 Sok szeretettel Örkény István 9. Édes Máriám! 1979. január 29. Ez a könyv, amilyen kicsi olyan nagy ritkaság. De mi ez a ritkaság ahhoz a cso­dához képest, hogy a Macskajáték 300. előadásán átnyújthattam ezt a nagy elődjéről ránkmaradt emlékeztetőt. Tudom, hogy most nekem már csak kevés részem van ab­ban, hogy ez a darab mindmáig táblás házak előtt kerül színre, mert a nézők már magát látni sereglenek össze a Pesti Színház bejárata előtt. De boldog és büszke va­gyok, hogy lehetőséget adtam a Maga mérhetetlenül gazdag, megrázó mélységű, s a humor meg a tragikum minden árnyalatát megszólaltató művészetének, erre a már színháztörténeti jelentőségű megszólalásra. Kézcsókkal, köszönettel, őszinte szeretettel Örkény István NÉVJEGYKÁRTYÁK SOROZATBAN 1. Ez már - gondolatban - pont a 100. köszöntő és tisztelgő levelem magához. És minthogy jelzőim már fokozhatatlanok, most csak (boldogan) a kezét csókolom. Örkény István 2. Liebe Mária! Ich weiss schon, was diese 1200 Zuschauer noch nicht, das sie ein deutsch spre­chendes und doch ungarisches Wunder sehen werden. Ihr ewig ergebener Örkény István

Next

/
Thumbnails
Contents