Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

DRÁMATÖRTÉNET - Fried István: Márai Sándor Kalandja

beteg. Nincs, nem lehetséges a kívülmaradás; aki egyszer kilépett a nagyvilágba, aki egyszer laboratóriuma, műhelye, dolgozószobája szigetéről alámerült a hívságos örö­mökkel csábító külvilágba, az egészen már nem térhet vissza, annak mindig számolnia kell avval, hogy a külvilág követeli jussait. Az orvosprofesszorra szerényebb, de annál nehezebb kaland vár: áz öregedésé. Mindez azonban még inkább tudatosul benne, mikor feleségét megvizsgálja, s ijedten tapasztalja: ismét csődöt mond a gyógyászat, a tudomány, az orvosi gyakorlat. Az élet és a halál kalandja méltóságteljesebb és magasztosabb annál, hogy hagyományos vagy gépi módon vegyelemezhető, gyógyítható lenne. A halálos kór szorításában ragyog föl még egyszer, utoljára az élet vágy, vagy ahogy Márai egy nyilatkozatában figyelmez­tette színészeit, a rendezőt és kritikusait, körvonalazván: minek is akart drámai hangot adni: „Egy nap aztán rádöbben, hogy asszonya el akarja hagyni. De rádöbben arra is, hogy ennek az oka az asszony betegsége, mely gyógyíthatatlan. Es a gyógyíthatatlan betegek halálpánikja kényszeríti arra, hogy még egyszer, utoljára értelme, szépsége, lángja legyen életének. Az orvos mindezt látja. Hideg aggyal elhatározza, hogy odaa­jándékozza asszonyának ezt az érzést." 33 Itt lehet rámutatni arra is, hogy Márai mily sokrétűen bonyolítja színmüve figurá­inak viszonyait: dr. Zoltán, a fiatal orvos mindezt nem látja. 0 korábbi nőügyei szerint vélekedik, nem figyel föl az orvosfeleség váratlan rosszulléteire, csak betegségtüneteket vesz észre, elmegy a lényeg mellett. Bizonyára a maga férfiúi mivoltának tulajdonítja az orvosfeleség szerelmét. Talán imponál is neki, s a lelkiismeret csupán atyai jóte­vője, az orvosprofesszor terveinek hallatán támad föl. Nem kétféle orvosi etika, nem kétfajta gyógyítási módszer szegül egymással szembe, mint A féltékenyek című regény­ben. Már ott is majdnem csak ürügy az orvosmagatartás egy egyetemesebb érvényű magatartásforma változatainak szemléltetésére, a Kaland című színdarabban a hang­súlyozott kor és rangkülönbség arra szolgál, hogy életértelmezések lehetséges fajtáit de monstrálja, s ezt a szereposztás kiválóan érzékelteti: a fölényes humorú, elegáns, de a humoros alakításokba elégikus felhangot belecsempésző Rajnai Gábor megfelelt a Márai-elképzelésnek, érzékeltetni tudta a nagyvilági embert, a divatos orvost, aki bölcselővé kényszerül életepályája nagy fordulóján. S vele szemben az igazán nem üresfejű, orvosként tehetséges, de önmagába, sikereibe szerelmes dr. Zoltán, akire a Nemzeti Színház színészei közül Jávor Pál pályázhatott a legnagyobb eséllyel, s akinek szerepei közül Rank doktor és Peer Gynt sorakozhat joggal a Kalandban nyújtott ala­kítása mellé. A kritikák nem egészen elismerők Jávor Pál alakításával kapcsolatban, mintha a sikeres szépfiú allürjeit korábbi szerepeiből hozta volna magával, jóízlése és mértéktartása azonban átsegítette a rutin okozta nehézségen. 34 Annyi a színmű szövegéből is kitetszik, hogy dr. Zoltán bűne és bűnhődése csu­pán következménye az orvosprofesszor bűnének és a saját maga által kiszabott bűn­hődésnek. A szerepváltásra kényszerített dr. Zoltán vállalja a nehezebb részt, de az orvosprofesszor lemondása súlyosabb lelkiismereti konfliktusból származik. Dr. Zoltán szintén alámerült a nagyvilágba, nőügyei csupán jelzései annak a banalitással jelle­mezhető életvitelnek, annak a nagypolgárinak vélt, valójában kisstílű életformának, amelynek bálványa előtt oly sokan áldoztak. Útban van afelé, hogy divatos orvossá váljék; szökési terve, majd az illemet betartani kész viselkedése eleget tesz a pol­gári becsületkódex íratlan szabályainak, tulajdonképpen nem más, nem több, mint

Next

/
Thumbnails
Contents