Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)
DRÁMATÖRTÉNET - Fried István: Márai Sándor Kalandja
betegség valami másnak is jelzése, a rosszérzés testi megnyilvánulásai csak nyilvánvalóvá teszik a néven pontosan nem nevezhető, lelki bajokat. S ilyen lelki bajban szenved minden szereplő. Amikor Márait Vojnits-j utalómra javasolták, a konzervatív nézetű bizottság (Szinynyei Ferenc, Alszeghy Zsolt, Rédey Tivadar) meglepő fogékonysággal és érzékenységgel emelte ki a színmű műfajmegújító jellegét, és írta körül ennek megfelelően a belőle sugárzó mondandót. Ez arra késztet, hogy a javaslattévő személyét a színháztörténeti és a kritikai kérdésekben jártas Rédey Tivadaban lássuk: „Az eseményeknek valóságos torlódását úgy szorítja össze térben és időben, hogy az állandó feszültség nem is magukban az eseményekben, hanem ezeknek a szereplőkre gyakorolt hatásában halmozódik fel, s az ő lelki ráfeleléseikben robban. A végtelenül, szinte a puritánságig egyszerű szerkesztésmód a párbeszédben is sokszor csak mintegy monológokat állít szembe egymással, a döntő dolgok első sorban az értelem megrázkódtatásaiban, mindenesetre egészen a dolgok küzdőterén teljesednek ki." „... kalanddá, testi és lelki összeomlás halálos kalandjává kerekedik ki és komorodik benne minden, amit alakjai - egyáltalában nem kalandorlelkek - kivívott életeredményüknek vagy elhibázott életük jóvátételének gondoltak." 26 Rédey Tivadar megemlékezik a szerző fölényes iróniájáról. Ez azonban kiolvasandó a dráma szövegéből, az orvosprofesszor gyöngédsége és ítélkezése a rendezőiszínészi felfogás szerint adagolja a tragikus magasságokba emelkedés, a fölényes iróniával párosuló csöndes sztoicizmus lehetőségét. Schöpflin Aladár kisebb fenntartásait előrebocsátva, megkockáztatja azt a véleményt, hogy a Kaland nem áll egészen messze a görög tragédiától, mivel az emelkedett szellemű szereplők szüntelen szembekerülnek a magasból lezuhanás megrendítő képeivel. Márai nem eléggé becsülhető drámaírói érdemeit az alábbiakban véli megragadni: „Az élet olyan pillanatát ragadta meg, amikor a siker magaslatára jutva, az embernek egyszerre szemébe merednek a végső sorskérdések, megmutatják igazi arcukat, a Meduza-arcot és nagy robajjal lezuhantják (!) a mélybe"... 27 A kritikusok azonban csak hallották 7 nézték a színházi előadást, nyilván csak á Vojnits-díjra javasló bizottságnak volt módja arra, hogy elolvassa a színművet, amely az 1940. október 15-i délelőtti főpróba és a 16-i bemutató után decemberben már kapható volt a könyv, ezer példányban, 28 Hincz Gyula illusztrációival, Márai Sándor aláírásával, 100 számozott példányban, amely a rendkívüli sikere miatt 1941-ben második kiadást ért meg. Ilyen módon a puritánságig egyszerű szerkesztésmód mindenekelőtt az egészen kiváló színpadi előadásból tetszik ki, és csak részben a leírt szövegből. Már szóltunk Márai tudatosságáról, amit most a jelenetek felépítésével igyekszünk bizonyítani. A Kaland I. felvonása 14 jelenetből áll, a II. kettőből, a III. ötből. Tehát az első felvonás a legmozgalmasabb, itt exponálódnak és részben itt történnek az események, a következményeiket a későbbiekben látjuk. Az I. felvonás jeleneteiben az orvosnő, dr. Pálos Eszter áll a középpontban, mindig ő van a színen, mellé és hozzá lépnek be a szereplők, akik szinte egymásnak adják a szót. Ha az orvosnő az asszisztensnővel arról beszélget, hogy érzelmeinek ki szolgáltatottja, dr. Zoltánhoz fűződő szerelme több, mint fellángolás, ennek a szerelemnek most a végét látja, dr. Zoltán ezúttal nem egyszerűen félre lép, hanem ki akar menekülni ebből a szerelemből, akkor a felvonás más helyén, majd az orvosnőnek és dr. Zoltánnak páros jelenetére is sor kerül; ha a
