Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

DRÁMATÖRTÉNET - Fried István: Márai Sándor Kalandja

figuráinak egyik első képviselője. Az oruos-történetekkel szemben hangsúlyossá itt a lelkiismereti-magánéleti-társadalmi válság válik; Németh megmarad egyfelől az inkább csehovi, mint ibseni-strindbergi dra maturgiánál, másfelől kiemelten kezeli a 30-as évek magyar értelmiségijének országossá növő aggodalmát, és ezen keresztül a kinőni-kiteljesedni eddig nem tudott magyar realista színműírás lehetőségeit próbálja. Ez, a Maráiétól eltérő színházi-dramaturgiai felfogás a magyarázata annak, hogy Németh mindvégig csak színvonalas sikerszerzőt, újságírót látott Maráiban. Egyébként a Villámfénynél című színműben ugyancsak márais mondatok is elhangzanak: „Férfi vagyok. Dolgom van az életben. Az élet minden férfival újrakezdődik." Kérdés, Márai mennyire figyelt föl Németh László pályájára, vajon későbbi tartózkodó véleménye erre a periódusra vezethetö-e vissza. Németh 1938-ban írt Papucshősében is találkozunk orvosfigurával. Márai életművében sem egyszeri rátalálás ez az orvosi témára, A nővér egy része kórházban játszódik (később színművet írt ebből a részből), A féltékenyek felejthetetlen orvosfiguráiban technika és humanitás változatait dokumentálja, a Rendelés előtt című novellával egy esztendőben adta közre A hazatérés című novellát, amelynek szintén orvos a hőse.

16 Márai orvosai azonban nem (vagy nem egészen) az orvostörténetek bevált képleteit Ismétlik; mint ahogy Freudról írta, jelentőségét körvonalazva: „Freud arra nevelte korát, hogy nézzen szembe a valósággal, vállalja ember voltát [...] A kísértés maga a világ."

17 Talán közelebb jutunk a Márai-birodalom titkaihoz, ha nyilatkozataira támaszkodva, a följebb idézett gondolatot bontjuk ki. A Rendelés előtt című novella olyan orvostörténet, amely az orvos és végzete témakörhöz (ti. felesége gyógyíthatatlan beteg, s ezt az orvos ismeri föl, s tapasztalja tehetetlenségét, a végzetet) ad valami újat, elsősorban a szűk térbe szorítottsággal, a pillanat drámai kibontásával. Egyszóval a leselkedő halál jelenlétét írja meg a köznapokban, s ekkor válik az élet kalandja a halálévá, hirtelen veszélyes és izgalmas lesz az élet. Az orvos tudomásul veszi, mert nem tehet mást, de mindenekelőtt orvos, akinek (mint a sebeit titkoló bohócnak) tovább kell szolgálni, a külvilág számára meg kell maradnia sikeres embernek. Ez az alapanyag, amelynek drámai kihívására érzett rá Márai. Főpróba előtt leadott nyilatkozatából idézve ismét:'„Darabom problémája annyira emberhez, annyira földhöz, élethez kötött, hogy el kellett jutnom a színpadhoz, a gondolat epikus közvetítéséhez, hogy célomat elérjem."

18 Nem tudható, hogy a gondolat epikus közvetítése vajon a kérdező elírása-e, vagy Márai hirdette meg a cselekményes drámával szemben egy másfajta drámaírás lehetőségét. Ugyanis a siker kellős közepén így értékelte Márai a Kalandot: „Minden sikerben van az író számára egyfajta nyugtalanító elem: a félelem, hogy félreérthették". Omaga a Kalandot erőpróbának érezte, szembe akart nézni a színpaddal, ezzel a veszélyes térfogattal, ahol a szavaknak más értékük van, mint az életben és a könyvben. A dráma nem az ő műfaja, talán még ír színdarabot, „de csak akkor, ha olyan drámai témával találkozom, melyet semmiféle epikus műfajban nem tudok kifejezni. Az én igazi munkaterületem nem a színpad, hanem az epika." (Persze nem szabad sem lebecsülni, sem eltúlozni a szerzői interjúkat, hiszen ekkor már a Nemzeti Színház bejelentette Márai új színmüvét, A kassai polgárokat).

1 Ami azonban máshonnan is erősíthető: a színház Márai kalandja, de a kaland itt eredeti, szinte esztétikai értelmében magyarázható csak. Miként valaha Apollinaire ars