Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

DRÁMATÖRTÉNET - Fried István: Márai Sándor Kalandja

szerepekhez hasonlót kívántak maguknak.

9 Ez arra ösztönöz, hogy mielőtt mélyebben belemerülünk a színmű világába, megkockáztassuk a véleményt, miszerint a szerző siker-lehetőségeket kínált föl színészeinek, más szóval: bravúrszerepeket írt; azt a fajta színdarabírást művelte, amely vitathatatlanul rokon a Molnár Ferenc meghonosította színházzal, s amelynek trivializálódott változatát művelte Harsányi Zsolt és Bókay János, de amely sokkal inkább egy régebbi hagyományba kapcsolódik, nevezetesen az Ibsenébe. Az ibseni úgynevezett társadalmi drámákban ugyanis a többnyire abszolút főszereplő mellett pontosan körvonalazott szereplők társalgásából bomlik ki egy olyan helyzet, amely fokozatosan nő át a szimbolikusba, s a köznapi háromszög-szituációból vagy szerelmi viaskodásból a teljesebb, a szuverénebb élet és a saját életét élni akaró szuverén-saját halála kerekedik ki, a teljességre törő ember szükségszerű kudarcában, a lemondásban testet öltő, felemás győzelemérzésben mutatva föl a tragédiát. Ez a realizmus és szimbolizmus határmezsgyéjén helyet foglaló drámaírás lett Márai színműkísérleteinek is sajátja, ezért hagyta el a jól megpróbált terepet, a regényt és a novellát, jóllehet a színház ördöge gyakran kísérthette. Ifjúkorának avantgardeja után hátat fordított a színpadnak, ám 1937-ben, akkor, amikor Rendelés előtt című novelláját közreadta az Új Időkben, már a színpadi megjelenítés lehetősége is foglalkoztatta.

10 Sokkal szemérmesebb író volt annál, hogy erről a kíváncsi olvasónak beszámoljon, de elejtett megjegyzéseiből kiolvasható: szokatlanul sokszor tér ki a színművek, a színház világára. „A jó színdarabban - írja- [...] nagyon gyűlölnek, vagy nagyon szeretnek. Más megoldás nincs. A fércmű egyébként éppen úgy lehet jó színdarab, mint a remekmű. Kotzebue kitűnő színdarabokat írt. Igaz, Shakespeare is [...] A színpadokon megannyi fenomén járkál, elhatárolt, rikító jellemek [...] A színpadi alak soha nem gondolkozik. Nincs rá ideje. Csak beszél, vagy cselekszik."

11 1939-ben meglepő nyíltsággal tárja az olvasó elé kétségeit: „Nem, mégsem írok darabot. Távozz, Sátán, és ne kísérts meg [...] Ibsen is leírt efféle mondatokat: Éppen erre jártam, húsz év után, hát gondoltam, benézek egy percre. Nem írok darabot, mert nem vagyok Shakespeare, s aki alább adja, nagyon szerény."

12 S végül egy látszólag nem idevaló megjegyzés: „Élsz s egyszerre megrohan a kaland. [...] Az élet, délután négykor, egyszerre izgalmas lesz és veszélyes. Mindenfelé jelek figyelmeztetnek, a köznapinak értelme van."

13 A főpróba fenyegető árnyékában Márai kiegészíti odavetettnek ható írását: „Számomra az írás kaland. De ez a darab még nagyobb, még izgalmasabb kalandnak ígérkezik."

14 A Kaland eredetileg Rendelés előtt címen szerepelt a tudósításokban, s maga Márai is utalt arra, hogy a novella ötletét alakította át drámai művé.

15 S itt szembe kell néznünk a lehetséges váddal: az orvostörténetek a két háború között a magyar és a világirodalomban sikerrel kecsegtettek, szinte a művészregények mintájára keletkeztek: hivatás és magánélet konfliktusa alkalmat adott könnyes nagyjelenetekre, látványos fordulatokra. Sinclair Lewistól Croninig áramlott szét a világon, regényben és filmen, a küszködő, karrier és aprómunka között hányódó orvos édes-bús históriája; s itt még Somló István roppant vígszínházi sikerére, Az orvosra, is emlékeztethetünk, vagy a politikai színműnek álcázott, s a Márai-premiert közvetlenül megelőző Galamb Sándor-színdarabra, a Sorompóra. Németh László 1936-ban írta Villámfénynél című társadalmi drámáját, amelyet a Nemzeti Kamaraszínház 1938. III. 30-án mutatott be. A főszereplő szintén orvos. Orvos és társadalombölcselő, aki a Németh-színmüvek jellegzetesen utópista-elmélkedő