Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - MOLNÁR KLÁRA: A Paulay-korszak három Ibsen-bemutatója a Nemzeti Színházban

A népgyűlölő A pályáját még romantikusként kezdett Ibsent érthetően izgatta a tehetség, a kiemelkedő személyiség lehetőségeinek problémája egy kialakult, berendezkedett polgári társadalom keretei között. A folytonos fejlődés, s ezzel együtt az igazságok szükségszerű változása drámájának is tekinthető műve, A népgyűlölő kapcsán írta - saját pályájára vonatkoztatva - Georg Brandesnek : "... én mindenesetre ilyen szakadatlan továbbhaladást veszek észre magamban. Ahol akkor állottam, amikor különböző könyveimet megírtam, ott most meglehetősen tömör többség áll; de én magam nem vagyok már ott, én valahol másutt járok, remélem, messzebb e161." Ugyanezt a gondolatot mondatja el hősével, Stockmann doktorral a IV. felvonásban. Paulayt, az önerejéből felemelkedett polgár-művészt - bár erről tételesen sohasem nyilatkozott - valószínűleg a korabeli Magyarország számos hasonló, a gründolások korába eső konfliktusa ragadta meg Ibsen drámájában, amikor elhatározta műsorra tűzését. Mindazt, amit háziszerzője, Csiky Gergely csak vígjátékká oldva ábrázolt, a kortárs magyar drámairodalom nem dolgozott fel, Ibsennél készen találta, ráadásul azon a tűréshatáron belül, amelyet a Nemzeti Színház közönsége elviselt: Stockmann marad, nem megy Amerikába, családja pedig kiáll mellette.. Az 1882-ben írt művet 1891. szeptember 25-én mutatta be a Nemzeti Színház, Vikár Béla fordításában. Ez volt a harmadik Ibsen-bemutató a Paulay-korszakban a Nemzeti Színház színpadán. A Nagy Imre bejegyzéseivel ellátott rendezőpéldány díszletrajza a szerzői utasításokat követi: