Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)
ÉVFORDULÓ - ELEKFI LÁSZLÓ: Nagy Adorján beszédművelői munkássága
rítja elméleti jellegű kérdésföltevését, hogy a beszéd lényege a hangok sorozata-e vagy mozgások sorozata. Ehelyett a gyakorlás módjára összpontosítja figyelmét, és mindjárt sokat foglalkozik egy gyakorlati akadállyal, a lámpalázzal. (Ez egyébként korábbi előadásában és Bognár Elek könyvében is fontos téma.) Majd a lélegzéstechnika részletezése után bemutat egy azt fejlesztő gyakorlatot ( A kóró és a kis madár ), és ezzel kapcsolatban kitér az írásjelek szerepére. Hevesi Sándorra támaszkodva kiemeli, hogy az írásjelek a szöveget értelmi, mondatszerkesztési egységekre tagolják, de ez nem azonos az író mondanivalójával, tehát észrevétlen belégzést alkalmazhatunk ugyan minden írásjelnél, de a szünetek mértékét nem az írásjelezés, hanem az egész műnek vagy legalább egy nagyobb részletének mondanivaló szerinti tagolása határozza meg. (Ezt kifejti az ugyancsak 1947-ből való kéziratában is, mely a későbbi gyűjteményes kötetben A vers elő adása címet viseli. Ott kifejti az írásjelek átértékelésének műveletét is, melynek fontosságát később Gáti József hangoztatja.) A mássalhangzók tiszta képzését a beszédszervek részletes leírásával világítja meg, beépítve a színészképzésbe Balassa, Gombocz és Laziczius leíró fonetikáját, és mindezt kiegészítve a hadarás ellenszeréül szolgáló gyakorlatokkal. Majd sorra veszi a többi beszédhibát, ezek leküzdéséhez is gyakorlati tanácsokat ad. A szervi és lélektani okokból eredő beszédhibák -tói megkülönbözteti -- Lazicziusnak Kodályhoz szóló figyelmeztetése nyomán (Magyar Nyelv 1938: 313.) — a helytelen beszédet, a kiejtésbeli pongyolaságot. Felsorol néhány tipikus kiejtési hibát, melyet a kiejtési, nyelvhelyességi szakirodalom korábban is szóvá tett: jésítés, betűejtés (és ezzel kapcsolatban kitér a mássalhangzó-hasonulás törvényére), az egy toldalékos alakjai [egyetlen] . Szarvas Gábor, Hevesi Sándor és Nagy 3. Béla után szól a zárt ë megkülönböztetésének fontosságáról, azzal a pedagógiai optimizmussal, amely Kodály Zoltánra is jellemző volt. A hangsúly és a hanglejtés területét 1947-ben még nagyon ingoványosnak érezte. Az előbbit az értelem, az utóbbit a kedély
