Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)
ÉVFORDULÓ - STAUD GÉZA: Hevesi Sándor rendezői tanfolyama
év jó iskolát jelentett, de volt egy másik érdekessége is, amely most sokkal fontosabb: ekkoriban kezdtek ugyanis igazán kibontakozni a legnagyobb rendezők: Charles Dullin, Jouvet, Gaston Báty és Pitoéff. így hát majdnem minden este színházban ültem és végignéztem fényes műsorukat, mert akkor sem adtam föl azt az elhatározásomat, hogy rendező leszek. A kettő nem mondott ellent egymásnak, hiszen a színház a szcenikán keresztül összefügg a műtörténettel: azért értek valamit a szcenikához, mert műtörténetet végeztem. Nos, ezek a színházi előadások rengeteget adtak nekem. Természetesen a Comédia Française is az érdeklődésem középpontjában állott, éppen azért, mert egészen más volt, mint például Jouvet-ék az Atelierben. Aztán elvégeztem az egyetemet 1928-ban, és jött a gyakorló év. Akkor az ötödik esztendőben a Trefort utcai gyakorló gimnáziumban egy évet kellett letölteni. Ez azonban nem vett el annyi időt, hogy az egész napomat lefoglalta volna, ezért kerestem egy színházat, ahol segédrendezhetek. Ez volt az Új Színház, a kávéházas Upor József tulajdonában. A fia, Upor Tibor volt a szcenikus, a dramaturg Vitéz Miklós, és egy Bérezi Ernő nevezetű színész volt a rendezője a színháznak, egy rendkívül ügyes, rutinos rendező, akitől nagyon sokat tanultam. Ha az ember négy vagy öt próbát végigül - akarja, nem akarja -, kívülről megtanulja az egész darabot, úgyhogy bizony az ötödik-hatodik próbán előre tudtam mindent pontosan, olyannyira, hogy ha valaki hiányzott, engem küldött föl a rendező a színpadra: "Maga tudja a szöveget, mondja alá!" - és akkor én fölmentem és mondtam a szöveget. Sok mindent megtanultam tehát ott az Új Színházban az alatt az egy év alatt, míg fizetetten segédrendező voltam. Ám még mindig égett bennem az elhatározás, hogy rendező akarok lenni. Jött a tanárvizsga, azt letettem, így 1929-ben már okleveles tanár voltam. És akkor nyílt meg a rendezői tanfolyam. Előző évben a Színiakadémia Értesítője már hirdette, hogy jövőre megnyílik a rendezői tanfolyam, Hevesi Sándor vezeti és a következő tantárgyakat fogják tanítani... Hogy Hevesinek hogyan jutott eszébe rendezői tanfolyamot indítani, azt csak utólag sikerült valahogy kibogozni. Előző évben