Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)
DRÁMATÖRTÉNET - FRIED ISTVÁN: Varázs - harmincnyolcszor. Márai Sándor színműve
képviselői. Mégsem mondhatjuk, hogy csupán eszmék, tézisek csapnak össze. S bár sem Krisztián, sem Maharama nem fukarkodik az önjellemzéssel, idéztük is néhány ilyen jellegű megnyilatkozásukat, többnyire éppen nem páros jelenetükben hangzanak el a kijelentések, hanem más alkalmakkor, azonban általában a másik félre gondolnak, amikor föltárják önmagukat beszélgető partnerük előtt. Nem csupán eszmék harca zajlik le, mivel legalább két szólamúak a dialógusok: nevezetesen az erősebb, a nyilvánvalóbb a cirkusz, a művészet, a bűvészet köréből való, a másik, a finomabb, a rejtettebb s csak az első szólam kíséretével kiérezhető: a szeretet az erő/szak, az ösztön, a hazugság köréből. Ez a két szólam ritkán válik el egymástól, olykor az egyik hangsúlyosabb, olykor a másik. A harmadik felvonásban például minden színre lépő cirkuszi jelmezét viseli, öltözködéssel és szavakkal egyként a "színház ez az egész világ" gondolatát hozza az előtérbe, hogy ezen a világszínházon belül tegye a szerző mérlegre a szeretet és a hazugság "mutatvány"-át, és vonultassa végképpen vissza az ösztönök ellen szegülni akaró szeretetet. Más esetben a művészet lényegén töprengenek el a szereplők anélkül, hogy a meggondolkodtató axióma tónusa sokáig uralkodna. Hiszen (s Maráinak ezt a hajlamát más összefüggésben már konstatálta az elemző szemlélet) az író "tűnődve fest és líraiam, pátosz ellen fanyargással védekezik." Majd: "Az író «leejti^ az emelkedett hangulatot. 3 "*" Mint az alábbi, sokat idézett és Márai önjellemzését is tartalmazó példa szerint: Krisztián: A művészet annyi, mint valamit, ami rendkívül nehéz, egészen könnyű mozdulattal emelni föl a földről (...) Rex : Értem. De ez az erőművészet... Amit Krisztián kimond, valóban a szerző ars poeticája, ám ebben a színdarabban eleve két szólamú fordulat adja ki a teljes igazságot. Ugyanis a cirkuszi mutatványra is vonatkozhat. Mint ahogy Rex valóban arra vonatkoztatja, s ezzel "leejti" a mondatot, egyrészt figyelmezteti Krisztiánt szavainak várható hatására a cirkusz világában, másrészt a máraiasan szép szavaknak megteremti egyensúlyát.
