Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)

DRÁMATÖRTÉNET - FRIED ISTVÁN: Varázs - harmincnyolcszor. Márai Sándor színműve

leg írt róla. S ha az előadás kapcsán a színészben fölmerült a minden bizonnyal jogos kétség, akkor talán a színpadi megoldások nem voltak tökéletesek. Valami hiányozhatott a Varázs harmincnyolc estéjén. Talán maga Márai. Az, akiről Halász Péter kitűnő portrét rajzolt. Ugyanis az akkor már regényeivel és újságcikkeivel egyaránt az ismertebbek közé számító Halász, Maráiban észrevette a határtalanul őszinte embert és a professzionista pozőr 25 hiúságát. E kettő együtt van jelen a Varázs

ban, az emberebb világra vágyó bűvész, a hajdan mesterségét a szelídebb varázslat szolgálatába állító és a töprengésig, a kételkedésig eljutott gondolkodó és a sikert ugyan félreértésnek bélyegző, de a sikert mégis vágyó művész. Csakhogy a bírálat éppen azt nem vette észre, amiben Márai messze meghaladja azt a hagyományt, amelyet a cselekmény külső körén folytatni látszik. Nevezetesen azt, hogy nem, vagy nemcsak a művész és a művészet drámája bomlik ki előttünk, hanem a "szellem"-é is, amely "elbukik az erőszakkal szem26 ben". Erről beszélt a Demokrácia kritikusa , de aztán megijedni látszott a maga - kitűnő - fölismerésétől, s ő is rátért a "művész" és a "bűvész" ellentétének drámaiságára. Nem vitás, hogy Márait ez utóbbi, a művészetben rejlő varázs, az írás mint mágia is foglalkoztatta, de az l?43-44-es esztendőből visszatekintve az elmúlt huszonöt esztendőre, majd az 1940-es évek elejének politikai és kulturális (helyesebben szólva: a kultúrát megtagadó) eseményei olyan kifejezések leírására késztették Márait, mint "a fellázadt ösztönvilág mocsara", "az ösztönök minden alantassá27 ga" ; a műveltséget, amely hősiesség is, erkölcs is, szembeállította a barbársággal, a tudást a tömegtermékkel, a meggyőzést és meggyőződést a hisztérikus felelőtlenséggel, a mélyebb és szemérmes hazafiságot a frázisos nemzet-emlegetéssel. A mindig választékosan és óvatosan fogalmazó Márai naplójegyzeteiben kíméletlenül számol le a kárhoztatott régi világgal: "az elmúlt huszonöt évben többé-kevésbé mindenki kompromittálódott, aki itt élt, s mindenki bűnös kissé, amikor áldozat is..." "Arról van szó, hogy huszonöt éven át egy társadalom megtagadta a műveltséget. S ha most a színdarab nyelvére fordítjuk le Márai panaszát,