Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

a zenénkre gondolunk, Bartókra és Kodályra, vagy a képzőművészet olyan óriásaira, mint pl. Kovács Margit, kiknek működésével a máig megválaszolatlan kérdések művészi rangra emelve feleletet is visszhangoztak. Miközben a technikai és ipari forradalom a régmúltba utasított néhány alapvető problémát, a szellem által felvetett kérdések csak növekedtek, és a technikai fejlődés által felvetett problémák csak növelték a megválaszolatlan társadalmi, esztétikai kérdések számát, és sajnosan növelték a nemzetek közötti szakadékot. A gazdasági integráció nem járt automatikusan együtt a szellemi integrációval. Az ókor a kereszténység, a reneszánsz a reformációhoz hasonló és méretű egységes szellemiség; hit, legenda, mítosz és rítusvilág nem alakult ki. Ezekben az integrálatlan szellemi régiókban önmaguk helyét és rangját keresve, a mi nemzeti klasszikusaink alig érthető bukfenceket hánynak. Nemcsak az átírások és "átigazítások" által, hanem a rendezői értelmezésekben is. Kínlódó és vajúdó folyamatokon kívül a nyegle és csacsi hiú ostobaság ostromolja a Bánk bá

nt, a Csongo

rt és a Tragédi

át. A vállalkozások egy része értéktelen, de különösségük vagy meglepő voltuk a kísérletezés talmi értékeit kölcsönzi nekik. Ilyen esetekben alig akad bátor ember, aki elkiáltja magát: "Meztelen a király!" Természetesen nem tiszteletre méltó az olyan vállalkozás, amely megelégszik az írott anyag, de még inkább a rátelepedett konvenció és sablon tetszetős, szcenikailag látszólag újraértelmezett "haza-puffogatásával". Hőseink olyan tulajdonságokkal és gondokkal vannak verve, amelyek kicsinyesnek és provinciálisnak tűnnek az Európában élő és az emberiségben gondolkozó inszcenálók előtt. Ezért vagy: 1. gúnyos, trónfosztó, felül- vagy kívülállással jelzik elhatároltságukat; vagy: 2. gőgösen, a sors adta felsőbbrendűség különös érzetével határolják el a hőst mindattól, ami nem e különállás függvénye. 93