Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

vállalása, végül, de nem utolsósorban - a szövegnek az új nyelven a lehető legtökéletesebb, formahű (ritmus> versmérték, rím, hangzóvilág stb.) megszólaltatása. Gondolom, igen könnyen behelyettesíthetjük ezeket a követelményeket a klasszikus dráma szövegét a mai színielőadás merőben új "közegére" át-fordító rendezővel szemben támasztott igényekkel: az eredeti mű és a mai színházi nyelv (mesterség) tökéletes ismerete, az adott szöveg belső értelmének és céljának felismerése és - nem elhanyagolhatóan vállalása; végül, hogy az új közeg, a "színház", minden alkotóelemével - színészi értelmezés és alakítás, szcenikai elemek , az előadás akusztikus világa stb. -, a várható közönségre a lehető legteljesebb művészi élményt teremtse meg. Ma ugyanennek a problémakörnek egy sajátos esetéről, a nemzeti klasszikusok mai színpadra állításának nehézségeiről, a jelzett kompromisszumhatárok speciális értékeléséiről kell elgondolkodnunk. A nemzeti hagyomány életben tartása ugyanis nemcsak lehetőség, de szigorúan vett kulturális kötelezettség is, amelynek teljesítését újra meg újra, mindig változó körülmények között kell elvállalni. A nemzeti hagyomány jelenbe emelése azonban még szigorúbb feltételek mellett történhetik csak meg, mint a külföldi klasszikusok színpadra vitele. A magyar dráma esetében pedig, ahol az irodalmi közvélemény és a pedagógusok széles köre ezeket a műveket par excellence irodalm

i művekként tartja számon és értékeli, rendkívül kényesen ügyelnek arra, hogy egy mai színpadra-vite

l, amely már eleve lényegbevágó közegváltást igényel, mennyire érinti, érintheti az eredeti szöveganyagot, illetve: a színpad eszközeivel való értelmezés mennyire tekinthető elfogadhatónak, adekvátnak, hitelesnek. Csak ennek az alapállásnak az ismeretében érthetjük meg, hogyan kerekedhetett dühödt vita és parlamenti intsrpéilációzás 1928-ban Hevesi Sándornak, a Nemzeti Színház akkori igazgatójának azon terve körül, hogy Katona József 1815-ben írott Bánk bá

n c. tragédiájának szövegén, a százéves kriti84