Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

mint teljes jogú művészeti vezető. A Krasinski téri új színház minden szempontból pontos ke­resztmetszete volt a korabeli lengyel társadalomnak. A két fel­ső emeleti páholysorban a tehetős rétegek foglaltak helyet; a kényelmes székekben a hölgyek, mögöttük álltak kísérőik..A legjobb páholyokat egy-egy arisztokrata vagy kereskedő-család általában egy egész évadra kibérelte. A földszinten, ahol leg­inkább csak állni lehetett, kizárólag férfiakat látunk, a többségük katonatiszt. A Szejm-űlések idején ide özönlik be a vidéki nemesség zajos serege is. Az előadások délután hat óra­kor kezdődnek. A nézőtéren nincsen teljesen sötét, a gyertyá­kat nem oltják el a játék közben sem. Az előadások így mindig egy vidám, ragyogó - és elég zajos - ünnepségre hasonlítanak. A király beüvegezett páholya az első emelet bal oldalán volt, közel a színpadhoz. Az 1780-as években ott ült csaknem minden előadáson. Szaniszló Ágost jelentős összegű szubvenci­ót folyósított a színháznak, ennek fejében fenntartotta magá­nak az igazgató személyének, valamint a műsor megválasztásának jogát. A színház persze nemcsak a királyi támogatásból élt, hanem az eladott jegyek árából is. Egy páholy például legalább egy dukátba került, ami még tehetős embernek is nagy kiadás volt egy estére. A király és a közönség ízlése, elvárásai nemegyszer ellen­tétbe kerültek egymással. A közönség minden este viharosan megvitatta a darabot és az előadást, hangos megjegyzésekkel kí­sérte a színészek játékát, papírba csomagolt pénzérméket do­bálva a színpadra. Ha tetszett a darab, színpadra hívták a szerzőt is, akinek a műsorlapon egyébként legtöbbször nem is szerepelt a neve. Előadás után függöny elé lépett az ún. orato r: elnézést kért a hibákért és bejelentette a következő napi műsort. A földszint tapssal fejezte ki egyetértését vagy hangos füttyökkel tiltakozott. A műsorlap akkor kerülhetett csak nyomdába, ha a nézőtér végül is elfogadta. A repertoár szinte kivétel nélkül fordításokból és adaptációkból állt. Molibre darabjai közül az Á lszentek összeesküvé sét ( Swientoszek és Az úrhatnám polgá rt / Mieszczanin szlachcicem ) játszották, 74

Next

/
Thumbnails
Contents