Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

ment . . . Elment örökre . . . meghalok székre roskad) (egy A kisfiú Az aggastyán Mária : Az aggastyán Mária : Az aggastyán Mária Az aggastyán Mária : Az aggastyán Mária: Az aggastyán Nagyapa, imádkozzunk ... én félek ... mégis a garabonciás diák volt ... hallottam, mikor átkozódott ... Azt mondta, elpusztít mindent a vidéken . . . Ne félj, fiacskám ... Jó az Isten, nem bántja a jó embereket ... (ezalatt letörölte könnyeit, fölállott, határozott léptekkel bement a szomszéd szobába és most úti köpenyben, kezében kis batyuval jelenik meg. Az aggastyán elé áll. Egy darabig szótlanul néznek egymásra) Mária, drága gyermekem ... csak nem ... csak nem teszed meg ... Eh, őrültség, amit gondoltam ... Nem volnál rá képes, hiszen te jó vagy! Nagyapa, mennem kell ... Megőrültél? ... Hová? (kifelé mutatva): Utána. Mária! Isten veletek! . megtiltom, hogy elazt parancsolom ... Mária! ... Itt maradsz menj . .. Itt maradsz . érted? Parancsolom! El kell mennem, nagyapa. De hát képes volnál reá, hogy itt hagyj engemet? ... A kisöcsédet ... a nyomorék öcsédet? ... De hát mi lenne velünk? Mária : Nem tehetek másképp mennem kell Az aggastyán Hát nem tudod, hogy szeretünk? ... Feri, szólj hát, mondd neki, mennyire szeretted! 275