Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

Bolond Istók Az aggastyán Mária Az aggastyán Mária : (Arra a képre mutat, melyet Istók a Mária képének nézett.) Szegény leány, hisz akkor egész egyedül maradt. Senkije sincs, csak én, meg a szegény kisöccse. (A tornác felé megy és kikiabál.) Feri! Feri! Merre vagy? Eddig nem volt senkim, csak ez az öregember, meg az a szegény kis nyomorék. De most már itt vagy te! ... Te pótolsz ... százszorosan pótolsz mindenkit! Most már gazdag vagyok ... Most már nem vagyok szegény, elhagyott árva! (visszajön): Hanem, kisleányom, arra is gondoljunk, hogy a vendéget valamivel megkínáljuk; bizonyára megéhezett a hosszú úton. Nem vendég ő, nagyapa! Nem vendég! Hát nem ismerted meg? Nem emlékeztél reá? Ö az. Az István! Akit vártam. Most itt van! Látod, mégis eljött. Eljött és sohasem fog elmenni innét ... Tudod, nagyapa, ő mindenhez ért ... valóságos ezermester ... a keze alatt át fog alakulni a ház, a birtok ... megmenti a romlástól, a zülléstől ... Ugye, nagyapa, itt maradhat, fiaddá fogadod! Hiszen mindig panaszkodtál, hogy nincs egy erős férfi a háznál! Gyermekeim ... nem értem ... olyan váratlanul jött ez az egész dolog . . . István, megyek a konyhára, azonnal itt leszek, főzök hirtelen valamit. Tudja, mióta az öreg béresünk felesége is meghalt, mindent én végzek a háznál ... Ugye, éhes ... Dél óta bizonyára semmit sem evett ... Bolond Istó

k (mosolyogva): Nem - tegnap dél óta. Az aggastyán Mária: 267