Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

Bolond Istók

: Eltévedtem ... nagyon fáradt voltam már, hát betértem ide, hogy szállást kérjek éjszakára. Mária

: Hát nem tudta, hogy én itt vagyok? Bolond Istók

: Három éve, hogy elhagytam Debrecent ... azóta nem voltam itt, kitől tudhattam volna meg? Mária

: Hát nem keresett? . . . Nem azért jött? Bolond Istó

k (hallgat) Mária

: De hát én? ... Sohasem gondolt reám? Bolond Istók

: Nem akartam rád gondolni ... (halkan)- és mindég rád gondoltam . . . Mária

: Igen ... és három év alatt sohasem jutott eszébe, hogy vajon, mi van velem, merre vagyok, élek-e? Bolond Istók

: Úgy gondoltam rád, mint egy kedves halottra. Mária

: De én éltem, éltem! Tudod, mi az? Éltem, és vártalak. Nem reméltem, hogy eljöjj, és nem volt perc, hogy ne vártalak volna. Nem hittem, hogy rám találj, és egyre néztem ki az útra, hogy nem látlak-e meg! Mindennap könnyesre néztem a szememet ... Éjjel fölriadtam álmomból, kiszaladtam a tornácra: azt hittem, elmész a házunk előtt, és nem tudod, hogy én itt vagyok ... Vártalak, vártalak szüntelen ... Mennyit szenvedtem ... és most, hogy itt vagy, hogy szemtül-szembe látlak, jobban fáj nekem, mintha soha meg nem érkeztél volna ... Én vártalak egyre ... az életem, az egész életem szomorú, zsibbasztó várakozás volt ... és most meg kell tudnom, mily őrültség volt, hogy vártalak, ... hogy te nem vágyódtál utánam, nem kutattál utánam, nem kerestél, soha felém se jöttél volna. Csak azért vagy itt, mert eltévedtél ... betértél ide, mint ahogy az utas be szokott térni a 263