Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)
szer csak megjelent az egyik . . . nagy kocsiban ült ... olyan volt a kocsija, mint egy fél tojáshéj ... Sok, sok fehér hattyú volt eléje fogva, több, mint amennyit az ujjaimon meg tudtam számlálni ... Rózsaszínű köpeny volt rajta, úgy úszott át kocsijával az égen . . . Körülötte hófehér felhőkön kék szárnyú angyalkák ültek és muzsikáltak ... olyan szépen! Nagyapa, sohase hallottad az angyalok muzsikáját? Az aggastyá n: Hallottam, mikor olyan kicsi voltam, mint te. A kisfiú : Olyan szép volt, nagyapó! Olyan szép! De azután messze, messze, megjelent a fekete, a hatalmas ... Tüzes szekéren jött ... A kerekei úgy dübörögtek, hogy remegtek belé a fűszálak ... A fehér hattyúk ijedten bújtak össze . . . Egy nagy fekete felhő borult rájuk, és a fekete kocsi végigrobogott rajta és tüzet szórt a földre . . . Én hazaszaladtam . . . Úgy dobogott a szívem . . . És az égből nagy jégdarabok potyogtak ... Ekkora jégdarabok, nagyapó. (Mutatja, hogy mekkora jégdarabok potyogtak.) Nagyapó, tudod, ki volt az a fekete, aki dübörgő kocsin jött? - Én tudom! ... Az az öregasszony, aki ott lakik meszsze, atszomszéd tanya mellett, az mondta nekem, mikor füveket keresgélt a mi határunkban Az aggastyán : Ki az? A kisfiú : (suttogva, félve): A garabonciás diák! (élénken) De nem mindig jár kocsin! Azt mondta az öregasszony, hogy leginkább gyalog jár, bemegy a falvakba ... a tanyákba ... olyan, mint valami diák ... és ha megbántják, otthagyja a tanyát ... és amerre megy, elperzselődnek a mezők, jég veri el a vetéseket és szomorú lesz az emberek szíve. 253