Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

van rajta, melyről a gombok nagy része hiány­zik. Napbarnított arcát hófehér fürtök övezik. Egy pillanatig nézi Máriát, ki a karosszékben ül mozdulatlanul, fejét bágyadtan a szék tám­lájára hajtva, mintha észre sem venné az öre­get) Mária ...kikísérhetted volna Jánost ... Úgy ment el megint, mintha az orra vére foly­na ... Félnapi járóföldről jön hozzánk . . . Mária, hallod? Mári a (fölrezzenve): Parancsoljon, nagyapa? Az aggastyán : Azt mondom, hogy egy jó szavad se volt János­hoz ... Ö az egyedüli ember, aki felkeres min­ket nagy elhagyatottságunkban. A vendéget kü­lönben is meg kell becsülni ... Mondd, mi kifo­gásod van ellene? Mária : Semmi. Az aggastyá n: És mégis úgy bánsz vele, mintha ellenségünk lenne ... János derék, talpig becsületes em­ber ... A legjobb gazda a vidéken . . . Mária : Tudom, nagyapa. Az aggastyán : És nagyon szeret téged. Mária : Tudom. Az aggastyán : Szegény leány vagy. Szüleid semmit se hagytak reád. Maholnap én is elköltözöm ... Mi lenne ve­led, ha így egyedül maradnál? ... János valósá­gos szerencse egy ilyen szegény, árva leányra nézve, mint te vagy ... (kissé hevesen) De hát mondd csak, mit akarsz? ... Vársz valakire? ... Mári a (halkan): Várok valakit. Az aggastyán : (egy darabig csodálkozva, ijedten nézi a lányt, majd hozzálép, megfogja a kezét): Csak nem ... csak nem szereted még mindég? Mária : Szeretem. Az aggastyán : Istenem ... ki hitte volna? Három éve, hogy el­hoztalak a városból. Azóta a nevét se vettük ajkunkra. Azt hittem, már egészen elfelejtetted... 251

Next

/
Thumbnails
Contents