Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

A parlamenti csatározások is lekötötték a polgárok figyelmét. 1912. május 22-én Tisza István gróf lett a képviselőház elnöke, s megkezdte harcát az obstrukcié ellen. A véderő javaslatokat Tisza tárgyalások nélkül elfogadta, az ellenzéki képviselőket pedig csendőrökkel vezettette ki (június 4.), Ennek hatására június 7-én, a színház kaposvári vendégszereplését megelőző napon Kovács Gyula ellenzéki képviselő rálőtt Tisza Istvánra. A korabeli lapok tanúsága szerint a közönség - miután megismerte az Új Színpad előadásait - nagy tetszéssel fogadta őket. Az újságokban gyakran olvashatunk összehasonlítást a helybeli színtársulatok működésével, ez azonban nem egészen helyénvaló eljárás. Bárdos társulata már hosszú idő óta ugyanazt a repertoárt játszotta, s művészi törekvéseikből adódóan alapos próbák előzték meg a bemutatókat. Ezzel szemben vidéken gyakran csak egy-két estén tudták ugyanazt a darabot játszani, azután le kell venniük a műsorról. Továbbá a dicséret nem is annyira a színészeket illeti, hiszen igazán kiugró tehetségű csak néhány akad, hanem a jó darabválasztást és a hozzáértő rendezést. A társulat játékstílusa is nagy meglepetést és érdeklődést keltett. Mindenütt kiemelték a társulat együttes-játékát; azt, hogy az előadásokat nem egy-két sztárra alapozták, hanem a lelkes fiatalok összjátékára. A Somogyvármegye újságírója röviden áttekintette a modern magyar színjátszás történetét: "A modern művészet első csírái a Vígszínháznál ütköztek ki, melyet később a Thália Társaság akart Budapesten a tökéletesség felé vinni ... Ennek poraiból megélemedett főnikszként támadott föl az Új Színpad, amelynek eddigi nagy és fényes sikerei biztatóan ígérik, hogy ő teremti meg a magyar színjátszás stílusát." Főként természetességükkel bűvölték el a nézőket. Egy újsághír szerint egy 16 éves leány így szólt anyjához egyik darabjuk kapcsán. "Anyám, ezek nem is színészek, hanem közönséges emberek!"

4

7 176