Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

az Oktatási, Művészeti és Sportminisztérium (Bundesministerium für Unterricht, Kunst und Sport) részét képezik, a kompetenciák mégoly liberális kezelése mellett is felvetődik egyszer a felelősség és a döntési jog kérdése. Az nem különösebben meglepő, hogy annak idején az udvar beleavatkozott a színház művészeti vezetésébe, de még az 1945 utáni időkből is állandóan találhatók a gyorsírásos parlamenti jegyzőkönyvekben (pl. miniszteri indítványok és hasonlók kapcsán) utalások a művészeti vezető, a szövetségi színházak igazgatója és a politikailag felelős miniszter közötti kompetenciavitákra, valamint fény derül arra is, hogyan változnak - a személyi és hatalmi viszonyoktól függően - ezek a határvonalak. Itt cenzúra nélkül is, minden, a művészeti igazgató jogkörének csorbítatlanságát biztosítani kívánó jóindulat ellenére olyan súrlódási felületek mutatkoznak, melyek egy reprezentatív állami színházban nem jelentőség nélkül valók. A probléma általános érvényű megvilágításához forduljunk ismét a színház múltjához: mint már utaltunk rá, a Burgtheater hosszú időn keresztül modellként szolgált - részben, mivel vonzáskörébe vonta a legjobb színészeket, akik viszont Németország és a monarchia színházai számára szolgáltak példaképül, részben repertoárjával (bár ezzel valószínűleg kevésbé, tekintettel a monarchia nemzeti nyelvű színházaira), ami általában más európai metropolisok (pl. Párizs, a XIX. század végétől egyre inkább Berlin) közvetítésével jutott el a öurgtheaterbe. De, mint már emiitettük, a darabokat nemcsak cenzúrázták, hanem a tekintetben is megvizsgálták, megfelelő-e mondanivalójuk a szinte császári magánszínháznak tekintett Burgtheaterben való előadásra. Ami illendő volt, ami az arisztokratikus' értékrend iskolájául szolgált, az fontosabb volt, mint a világirodalom, fontosabb, mint a perfekcionizmuson és "jelentős színészi teljesítményeken" túlmutató esetleges színházművészeti eredmények. így a Burgtheater hatása inkább a kiegyenlítés, a mindent pozitívan megszépítő példa irányába hatott. (Ugyanakkor Párizs színházművészete jóval fejlettebb és haladóbb volt.) 15