Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

tucat esztendeje megkezdődött, amikoris Giorgio de Lullo megrendezte a darabot (a főszereplők Romolo Valii, Paolo Stoppá, Rina Morelli voltak): ebben az előadásban a központi gondolat immár nem a teljes valóság megismerhetetlensége vagy kettőssége volt, hanem az a vad indulat, amivel a társadalom (minden szervezett társadalom) fellép azokkal szemben, akik nem hajlandók beilleszkedni; elutasítják, hogy egy hivatalos igazság, vagyis a despotikus uralom, vagy akár egy "demokratikus" többség diktálta morális, jogi és kulturális norma szerint kategorizálják és nyilvántartsák őket. Üldöztetés jut tehát azok osztályrészéül, akiket Olaszországban egy talán kissé felületes terminussal, a "mássággal" szokás illetni. Az a Dávid-csillag, ami a De Lullo-féle előadásban a két női főszereplő nyakában lógott (oly részletként, amire akkor a nézők és kritikusok közül csak igen kevesen figyeltek föl), csupán jelzése kívánt lenni a sok "kisebbségi" helyzetnek, amelyek időről időre még századunkban is boszorkányüldözésekké válhatnak. Azonban a Massimo Castri rendezte előadásban az áldozatok és a hóhérok valamiképp egybemosódnak, a társadalom immár egyetlen "koncentrációs világegyetem", domesztikált dzsungel, ahol mindenki mindenki ellen harcol. A darabot legközelebb Giancarlo Sepe állította színpadra, ahol a rendező egy metafizikus "krimi" jegyeivel látja el a színművet (a bűnügyi filmekre való utalásokkal). A Hol az igazság

? c. darabot először az 1917-es esztendő derekán mutatták be, az igen véres első világháború tetőpontján. Ennek közvetlen visszhangja nem érzékelhető a cselekményben és a szereplőknél, legfeljebb az esemény előjátékaként foghatjuk föl azt a természeti katasztrófát, azt a földrengést, ami kevéssel korábban, 1915 januárjában valóban megtörtént. A szövegben azonban talán ennél több van: annak az általános értékválságnak világos tudata, aminek a háború - bármilyen szörnyű is - csupán egy epizódja, s ma már tudjuk, 117