Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 24. (Budapest, 1987)

Fried István: A végzettragédia magyar vége

•étkeikért, hogy ártatlanokat la magukkal rántanak a megsemmisülésbe, hiszen vétkük a koré is, amelynek szokásjogait a magukévá tették. A Vérnász a leginkább e külsődleges mozzanatokat tekintve emlékeztet Grillparzer színmüvére. A cselekmény során, amely részben egy büszke-gőgös várban játszódik le, derül fény ez előzményekre, méghozzá fokról-fokra, szereplők önkinzó párbeszédeiben /de /26/ nincs előjáték!/. Az előzmény lényegében a Genovéva-"tárgy"' ' újraköltése, Telegdi oktalan féltékenysége, majd ikrek elszakítása egymástól, s különleges sorsuk, az ifjú szabadcsapat vezéreként, Schiller Haramiáin

ak kései utódaként, a könnyelmü-dévaj leányka pedig a remete, az egykori képzelt vetélytárs nevelte hajadonként éli az előzményekről mit sem tudva életét. Majdnem bekövetkezik az apagyilkosság, az apa majdnem vérfertőzést /"vérnászt"/ követ el leányával. S még inkább Grillparzerre emlékeztet, ahogyan az egykori vétkes, Telegdi ós mindenről tudó szolgája, élő lelkiismerete együtt él a bűnnel, szüntelen felidézve e régmúltat. Valamiképpen napjaikat e bűnön való töprengés segit kitölteni, de hasonlóképpen emlékezik a remete is, az egykori áldozat, majd a nem remélt bosszú eszköze, ski ismét áldozat lesz, s Telegdi rémképeit okozó bosszú. íme, néhány idézet: TELEGDI: A megbánnatlan bűnnek súlya nyom... REMETE: Mind bűnösek vagyunk?... GERÓ /a felismeréskor/: Mindentudó! ez büntető kezed. Ennek megfelelően a szereplők nincsenek otthon a világban. Az első azlnben a világtól messze nevelt Lenke előérzete /végzettragódia!/ fejeződik ki, úgy érzi, a messziről látott vár sóhajtott, miközben a kies vidéken magasodó vár tövében "kék virágot" /!/ szedett. Talán nem kell részletesebben bizonygatnunk, hogy ezek az elemek romantikus látomásba illeszkednek, feldúsítva egy végső fokon Shekespeere-től átemelt gondolattal: Lenke dóvajul kéri nevelőapját, a remetét, szerezne számára láthatatlanná tévő füvet, hogy látszat és valóság világban tapasztalt ellentétére döbbenthesse rá /27/ az embereket. Szinte Puckként ' vezetné el az embereket odáig, hogy azok leheasenek, akik valójában, s ne szerepet játsszanak, ne adják ki magukat másnak, mint amik, tehát ne éljenek kettős életet. S mig a végzettragédiában a sejtetés, az előérzet a hamarosan viharos sebességgel előregördülő tragikus események hírnöke, a Vernas z

ban viszont a klasszikus értelemben vett expozíciót találjuk, amelynek megfelelője lesz a második jelenet. Lenke Puck-szerü já-