Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Kiss Eszter: Adaptációk a magyar színpadon 1957-1982 között

tattá volna be, elidegenedett volna a hőstől, s igy a dráma egy lényegi jelentés-sikja veszett volna el. Annak megéreztetése, hogy ennek az embernek eredeti tehetségét és szorgalmát egy torz világ embertelen, tehetségnyomoritó törvényei fordították a visszájára, mert itt csak igy lehet érvényesülni. Jogosan Írhatta le tehát Földes Anna kritikájában, hogy a néző "nem Gogol-pőtlő, hanem aktuális társadalmi szatírát, élő színházat keres - és talál! - a Madách Szinház színpadán."'^ Több-kevesebb sikerrel és különböző eszközökkel sok hasonló szemléletű adaptáoió született a világirodalom klasszikus nagyregényeiből. Ilyen volt pl. a Horvai István rendezte Karenina Anna /1964, Vígszínház/; Bulgakov: A Mester és Margarita dramatizálása /1979. "Thália Szinház/; több Balzac-, Dosztojevszkij- és a Dumas-regény színpadi változata. A felszabadulás utáni magyar epika és a szinpad A felszabadulás utáni magyar epikus Irodalomból szintén két reprezentatív példával foglalkozunk, melyek közül az egyik színpadon is epikus jellegű maradt, a másik dramatizált változata viszont drámairodalmunkban is korszakváltást jelentett. Először Szabó Magda: Régimódi történet c. müvéről lesz szó, melyet az Írónő maga adaptált azonos cimü regényéből, s melyet a Madáoh Színház 1977ben mutatott be, majd 1979ben a debreoenl Csokonai Szinház. A Régimódi történet sikerregény volt, ás olyannyira eredendően epikus mü, hogy lényegi jellemzői /tehát amelyek a müvet azzá tették, ami/ a legellenállóbbak a drámai formával szemben. A regény egy korképet, egyúttal társadalmi körképet mutat be, a századforduló társadalmának minden lényeges jelenségét tükrözve. Ezt háromszorosan is epikus homogenizálás

sal biztosítja. Először is a regény diakron építkezésével /nemzedékeket felölelő családtörténet/; másodszor ezen belül egyes korszakok szinkron lebontásával; harmadszor a dokumentatív jelleggel és az ezzel együtt járó személyes irói jelenléttel. Először vegyük az első két jellemzőt: természetszerűleg mindkettő analízist, extenzív teljességet követel, meg. A történeti teljességen belül ez egyes szakaszok horizontális teljessége tablőszerű szerkesztéssel jár együtt, ez azt jelenti, hogy a mű szövete összefüggő, de mégis önálló epizódokból áll, melyek középpontjában realista portrék, epikus jellemek állnak. Ez