Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Kiss Eszter: Adaptációk a magyar színpadon 1957-1982 között

fontos kieme leni, mert sok színpadi adaptációnál - főként klasszikus regények átültetésekor - gyakori ez a megoldás, hogy az előadás a nyelvi alapanyag illusztrálására korlátozódik. Szlnpadiatlan és alapvetően irodalmi/aa/ marad az előadás akkor is, ha az adaptáció megmarad az elbeszélő alapállásnál /pl. ha narrátor fogja egybe 8 színpadi történéseket vagy a szereplők emlékező, múltidejű elbeszélései/, s nem helyzetekben, az alakok előttünk, a jelenben változó, bonyolódó viszonyrendszerében ragadja meg ez alapmű történéseit. Érdemes itt idéznünk Szige

thy Gábor később említésre kerülő tanulmányából /Irodalomtörténet 1971/2./t "Az elbeszélés dramatizált változata csak akkor lesz öntörvényű műalkotás, ha az Író - azonos cselekmény esetén ls - másképp ábrázolja a valóságot, mert a valóság más kérdéseket vet fel a totalitás mozgásának szintjén, mint a mozgás totalitásának szintjén." Mindebből következik, hogy bármilyen élettény nem ábrázolható Igazán színpadi módon /csak amelyek helyzetekként, az emberek közötti szférában jelenhetnek meg/, s Így nem minden epikai /s főként lírai/ mű ültethető át színpadra úgy, hogy ott la autentikus műalkotássá váljék. S végül nem feledkezhetünk meg a színpadi és az Irodalmi tér- és Időviszonyok eltérő szerepéről, strukturálódásáról sem /ami az irodalmon belül ls müneménként, a persze müvenként is különböző/. Ez szintén oly erősen ható, sa mü létformáját meghatározó tényező, ami eldöntheti egy adaptáció színházi életképességét. Az eddigiek mellett nem elhanyagolható kérdés sz sem, hogy az adaptációval ml az átíró éa a rendező/színház célját az eredeti müvet akarják-e megismertetni, népszerűsíteni; netán egy merőben új, önálló drámát szándékoznak szinrevinni az eredeti nyomán; vagy a regényt /eposzt, mesét stb./ értelmezni, esetleg aktualizálni; vagy egy saját koncepciót, világlátást belevetiteni stb. Az azonban bizonyos, hogy egy, az alapmüvei adekvát értékű, ugyanakkor öntörvényű és életképes színjáték ekkor jöhet létre, ha az átdolgozandó műalkotás megszabadul az őt elsődlegesen az irodalomhoz kötő törvényszerűségektől, s a színjáték emiitett .ontológiai törvényszerűségeit veszi föl. Műfajok, témakörök, keletkezési Idő és egyéb szempontok szerint jól elkülöníthetők az elmúlt huszonöt évben előadott dramatizálások legjellemzőbb csoportjai, fajtái. E csoportokon belül megpróbáltunk kiemelni olyen produkciókat, illetve müveket, melyek részletesebb elemzése segítségével rámutathatunk az adott tipusú adaptációkra