Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Kolta Magdolna: A klasszikus vígjátéki dramaturgia kihalása. A vígjáték helyzete 1957-1982

•ászét viszont épp a belső törvényszerűségek ábrázolásátél ódzkodik, ehelyett esetlegessé fokozza le e negatívumokat' . A könnyű műfaj a komikummal szemben éppen e könnyed, szórakoztató, fejcsóváló kritikát vállalja fel. Jő szemmel láttat meg fonákságokat, visszás jelenségeket a mindennapi életben, s ezt feldúsítja egész estét betöltő vígjátékká, mely a közönséget a ráismerés szelíd örömével gazdagítja. A 60-as évek vigjátéktérmésének zömét e publloisztikus igazságú, de általános szemléletében nem szatírái, hanem könnyed humor jellemzi. Nem e gogoli szatírát, nem a moliere-i jellemábrázolást, még esek nem is e népi komédiát tekintette példának. A magyar drámai, színházi Óa emögött húzódó társadalmi hagyomány kijelölte úton, a bulvárkomédia útján haladt. Formálta, alakította a közéletet, csak épp nem felkaveró módon, hiszen objektiv funkciója éppen a csendes konszolidálás volt. Az új politikai megszilárdulásának éveiben nem e mélyre ásó szatíra, hanem az alapvető egyetértés volt a politikai kívánalom, ami egybeesett - mint említettük - e közönség nyugalomra vágyásával. A tekintélyes részben kritikai hangvételű vígjátékok "birtokon belüli" pozioióből bíráltak. A gúny tárgya a kispolgári szemlélet, elmaradottaág, stb,^ Voltak, akik fenntartásáéi fogadták a mindent megértő, mindenféle szempontot egyforma elnéző fejcsóválással kisérő, derűs hangot, melyre még csak árnyékot aem vet semmiféle szatirikus kedv.^^ Ha a szlnházüzem felől nézzük a kérdést, ez a természetes. Ahhoz, hogy s néző bejöjjön a színházba, szükséges volt, hogy ne emlékeztesse semmi e reakciósok, szabotőrök elitélésének 50-es évekbeli dramaturgiai sémáira. Lehet kedveaen, vagy játékosan, akár cinikusan élcelődni, de gyilkosan sohasem. Hiszen az életben együtt kell élnünk "reakciósokkal", "be nem illeszkedettekkel", vagy akár dogmatikusokkal is. Az "aki ninos ellenünk, ez velünk van" jelszó a színházban nem a szatírát, a megsemmisítő nevetést, a társadalmi purifikálás műfaját igényelte. A 60-as évek szinte egyetlen - s törvényszerűen hatástalanul maradt - szatiraigényü darabja Németh László Az utazás cimü drámája, mely e manipulációt, sőt a konszolidációs folyamatot bírálja. A konszolidáció által igényelt "megtért mintaemberek" "kreálását", vagyis e cinikus manipulációt, a korazak kínálta integrálódási stratégiákat láttatja meg. Gondolati igényessége, könnyedség helyett vádló iróniája - viaszhangtalenaága ellenére is - jelentőssé teszik.