Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években

A pécsi előadás ált alános s ága ugyanis konkrét, mai általánosság, miközben megtartja a darab eredeti nyitottságát, passlés örökérvényüségét is. Tehát nem aktualizál szájbarágén, ám afelől sem hagy kétséget, hogy ez az általánoa Lajosi ezúttal, a szinház itt és most világában, mi vagyunk. Meghökkentően totális szinpad a Szikoráé, nem túlzás, hogy belefér az egész élet. "Beleférnek" szegők, /a rendőr meg-megújuló türelemmel hagymás rántottát készít a konyhájában/, valóságos és képzelt helyszínek /például; robogó vonat WC-fülkéje éa az ötvenforlntos bankjegy lovas-jelenetének több síkban felbontott képe/, kísértetiesen élethű bábok és kínosén bábszerü élők, operamuzsikás reminiszcenciák és a jövendő ara klimpirozása egy pianlnőn. A két szintre osztott szinpadi tér mind a nyolc rekeszében szimultán, megállás nélkül történik a dareb, s s látszólag különálló képek kapcsolata az előadás folyamán világosodik meg egy sajátos egymásra rimelés, illetve ellenpontozás révén. Az ironikus idézőjel és a szemérmes pátosz egyaránt jellemzője az előadásnak; a rendező ezt a kisszerűségében félelmetes átlagéletünket egyszerre minősíti groteszknek, és heroikusnak. Ez a naturalista elemeket éa szűrre ális-expressziv hatásokat elegyítő színpad meglehetős precizitással képezi le a kor éa honfitárs világát. A rendezői eazközök a világazinházi kelléktárból velők, mégsincs plágium? az előadáa magabiztos, európai, de egyszersmind önálló szinházi nyelven beszél a provincializmusról. Az emberről, aki tenni szeretne valami értelmeset, nagylélegzetüt, valami ma gase tudj and.csodát, mígnem elvész e mindennapokban, amelyek fölé ekart emelkedni. Az előedás végén a színpad felénk nyitott, úgynevezett negyedik képzeletbeli falát valóságosan beépítik. Házgyári panelekre emlékeztető, előregyártott elemeket illesztenek a színpadi rekeszekre. Kopácsolás hallik - mintha egy dobozra azegeznék rá a fedelet. Ruszt Perioleaelóadása retrospektiv rusztiáds - a Kecskeméttől búcsúzó főrendező itt felvonultétja szinte valamennyi, az évek során kifejlesztett eszközét. És ebben a gesztusban ven némi jogos kérkedés. Mert Ruszt valóban a magyar játókazin legsajátabb, és legkövetkezetesebben konstruált színpadát mondhatja magáénak. Alighanem ő az egyetlen a hazai rendezők között, eki egy évtizeden át egyetlen drámát, egyetlen világot celebrált előadáaról-előadásra. Egyetlen Passiót, amelynek formakultúraja részben e kegyetlen szinház, jelesül főként Grotowski ihletéséből táplálkozik, tartalmában viszont sokkalta történelmibb, ha úgy tetszik, realistább, és középkelet-európaibb, mint a lengyel laboratórium volt. 164